Az útépítések kormányának nevezte a kabinetet a miniszterelnök kedden, az M44-es gyorsforgalmi út új - M5-ös autópálya és Szentkirály közötti - szakaszának átadása alkalmából mondott beszédében.
"Az évek során mi lettünk az útépítések kormánya: 2010 óta a gyorsforgalmi utak hossza másfélszeresére nőtt, az állami vagyont 15 év alatt megdupláztuk. Magyarország büszke lehet erre a teljesítményre" - mondta Orbán Viktor.
Hangsúlyozta: a kormány elhatározta, hogy minden megyei jogú város elérhető lesz gyorsforgalmi úton, és az elmúlt években be is kötötték a gyorsforgalmi hálózatba Egert, Szolnokot, Salgótarjánt, Sopront és Kaposvárt. Hozzátette: az M44-es út átadásával pedig Békéscsaba is "belép ebbe a klubba".
Jelezte azt is: itt nem állnak meg, a következő években háromsávosra bővítik az M1-es, az M3-as és az M7-es autópályát, valamint megépítik az M8-as autópályát is, és Budapest érintése nélkül lehet majd utazni Nyugat- és Kelet-Magyarország között.
Átadták ugyanis az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok. Az út csaknem 543 milliárd forint hazai költségvetési forrásból épült meg kilenc év alatt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!