Szombathely sokszor olyan, mintha megállt volna benne az idő. Már ismerjük minden rezdülését: itt egy kátyú, ott egy megbillent térkő, libbenő függönyök az ablaküvegek mögött. Tudjuk, hol mit találunk, mire mikor számíthatunk. Aztán egyszer csak, egy ismerős környéken, valami egészen váratlan jön szembe.
A belváros szívében, az Uránia udvarban talán már ezerszer megfordultunk. Mégis van ott egy pont, amely mellett a legtöbben észrevétlenül elsétálunk. Nem hivalkodó hely: egyszínű, törtfehér falak, foltos vakolat, rozsdás vasajtó. Az idő kikezdte már, rajta egy firka – de még csak nem is egy rendes graffiti. És ha közelebb lépünk, valami egészen furcsa tűnik fel. Egy felirat:
A boldogságkapu
Egyszerű szavak, mégis hatalmas rejtélyt sejtetnek. Ki írta oda – és miért? Az ajtó mögött üzlethelyiségek lehetnek, mellette két lépcsőfok, előtte egy kis földes folt, mintha a térkövek is szándékosan tartottak volna szünetet. Így válik ez a rész szelíd mementóvá: arra emlékeztet, hogy amit annyira keresünk az életben, sokszor sokkal közelebb van, mint hinnénk.
Miközben mi rohanunk, intézzük a dolgainkat, bevásárolunk, vagy csak haladunk a hétköznapokban, ez a rozsdás ajtó ott vár – önmagán hordozva a feliratot. És nekünk már csak egy kérdésünk van:
Kinél van a kulcs?
