Most akkor V. Németh Zsolt szerint gyerekjáték a Heineken?

Családi nap a politikai közösségnek, ahol a sörösrekesz a kicsik új játéka.

V. Németh Zsolt a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben arról számolt be, hogy családi napot szerveztek a „politikai közösségükbe” tartozóknak Szőcén. Már az is megérne egy misét, hogy miért csak a saját „politikai közösségébe” tartozóknak szólt az esemény, hiszen a tekintetes úr munkája éppen az, hogy Vas megye 3. számú választókerületének teljes lakosságát képviselje a Parlamentben, pártállástól függetlenül.

Persze a rendezvény nem volt több egy klasszikus eszem-iszom-bulizom programnál, azonban a képek között egy apró jogsértésre bukkantunk. Egy kisfiú sörösrekeszeken lépdel „A” pontból „B” pontba, ami amúgy jó kis ügyességi játék lenne, csak hát a sörös rekeszeken ott „éktelenkedik” a sörmárka neve és ötágú vörös csillagos logója is.

Játék a sörösrekeszekkel
V. Németh Zsolt via Facebook.com

Nem, nem önkényuralmi jelkép, ezt a kört a Heineken már lefutotta, hanem maga a sörmárka megjelenése egy gyerekeknek szánt játék közben az aggályos, méghozzá a 2008. évi XLVIII. törvény értelmében. Bár, ez még nem a Fidesz törvénygyárában született, de 2019-ben megélt egy módosítást, és az pont az alkoholtermékekre és azok megjelenítésére vonatkozott méghozzá a gyerekvédelmi törvényhez igazítva ezt is.

Természetesen nem feltételezzük, hogy ezzel a sörmárkát szerették volna promotálni a gyerekek körében, de a suta törvénymódosításuk értelmében mégis sikerült megvalósítaniuk a törvénysértést egy ilyen ártatlan kis játékkal. Különösen mókás, hogy a mindent is lefóliázások korában nem futotta némi öntapadós valamire, amivel le lehetett volna fedni a márkajelzést a rekeszeken.

Abban viszont hiszünk, hogyha a Parlamentben megszavaznak egy törvényt, vagy módosítják azt, akkor legalább annak betartását tekintsék önmagukra is kötelező érvényűnek. Mert nem zavar senkit, hogy a fideszes honfitársak családi napoztak és jól szórakoztak Szőcén. Illetve a nap sem arról szólt, hogy ezt a sörmárkát reklámozzák, szimplán ez a két rekesz lehetett kéznél.

A baj ezzel az egésszel az, hogy V. Németh Zsolt „politikai közössége” az, amelyik a legkisebb botlást is leadja a propagandagépezetének és darabokra szednek mindenkit, aki a legkisebb hibát is elköveti. Morálisan és szakmailag is megalázva és megsemmisítve azokat, akik más véleményen vannak. Pedig, ahogy a mellékelt ábra is mutatja, ők sem tévedhetetlenenek, ahogy senki.

A történetnek két tanulság van: ideje lenne olyan törvényeket hozni kétharmados felhatalmazással, amelyeket legalább azok betartanak, akik meghozzák azokat - vagy nem kell értelmetlen törvényeket hozni - , másrészt meg jó lenne befejezni gyűlöletkeltést.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény