Az elmúlt időszak fontos kérdései voltak az aszály és az apadó folyók. A klímaváltozás egyre radikálisabbá alakítja az időjárásunkat, így mindig akad egy új fogalom, ami beépül a köztudatban, most éppen a hőkupola.
Az állam és a víz
Bár az időjárás befolyásolható, a klímaváltozáshoz eddigi tudásunk szerint csak alkalmazkodni tudunk. Ennek az egyik sarkalatos pontja a víz megtartása, amivel már az 1800-as években is foglalkoztak az elődeink, így jöhetett létre 1886-ban a Vízrajzi Osztály Péch József vezetésével. Az újonnan alakult részleg az Országos Vízépítészeti Igazgatóságon belüli szerv volt, elsődleges feladata akkor még a dunai és a tiszai vízállásadatok összegyűjtése és az árvízi észlelések rendszerezése.
Hat évvel később, 1892-ben pedig elindult a Vízjelző Szolgálat is, amely már nem csak a vízállás és csapadék adatokat gyűjtötte össze és kiadta az árvízi riasztásokat, hanem tudományos alapú hidrológiai számításokkal megpróbálta előre jelezni azokat.
1920-ban, a trianoni békeszerződés alaposan átszabta Magyarország vízgazdálkodási rendszerét is. Az ország elvesztette a folyói forrásvidékét, a hegyvidéki vízgyűjtő területeket, így a vízgazdálkodáshoz szükséges adatok összegyűjtése is nehézkesebbé vált. A Vízrajzi Osztályt tehát magasabb tudományos és államigazgatási szintre kellett emelni, hogy önállóan is kezelni tudják a határainkon átnyúló hidrológiai kihívásokat.
Így jött létre 1929-ben a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium Vízrajzi Intézete, ami egészen az 1948-as államosítási hullámig működött. A feladatkörök persze jócskán kibővültek, ekkora már szükségessé vált a rendszeres medernyilvántartás, a vízhozammérések kiterjesztése, a talajvíz megfigyelése, de komolyabb hidraulikai alap- és alkalmazott kutatásokat is végeztek, vagyis nemzetközileg is elismert szakmai munka folyt az intézmény falai között.
Úton a világhírnév felé
Ilyen előzmények után jött létre a Vízrajzi Szolgálatból 1952-ben a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, vagyis a VITUKI. Ez egyrészt annak volt köszönhető, hogy az állami feladatok megnövekedtek, másrészt igény mutatkozott az önálló magyar tudományos kutatásra is. Kezdetben az adminisztráció a belvárosban működött, míg a kutatólaborok kint voltak a Duna-parton, ám ez a „szétszórtság” az 1970-es évekre tarthatatlanná vált.
Megszületett tehát a döntés egy monumentális székház megépítésére, amelyet a Kvassay-híd mellett a dél-pesti zónában építettek fel. A beruházást nem a festői környezet vonzotta, hanem az, hogy a Soroksári-Duna és a Csepeli Duna-ág összefolyása tökéletes természeti adottságokat biztosított a különböző nagyméretű, szabadtéri kísérletekhez is, gátak, árvízi védművek és hidraulikai makettek teszteléséhez.
Az épület terveit az IPARTERV színeiben Demény Tamás, Gaál György és Mühlbacher István építészek, valamint Dr. Ivanits Iván statikus készítették el 1970-ben. Az 57 méteres vasbeton toronyházat 1976-ban adták át. Az épületkomplexum része lett egy kongresszusi központ és a szakkönyvtár is, illetve a Kvassay-zsilipnél megépítettek egy különálló uszodát is.
A szocialista brand, ami túlélte a rendszerváltást
Az 1980-as és 1990-es évekre a VITUKI igazi nemzetközi márka lett. Itt zajlott a „VITUKI course”, ami egy nemzetközileg is elismert posztgraduális hidrológiai képzés volt, 80 ország szakemberei tanulhattak itt a magyar mérnököktől.
Az első komolyabb törést a rendszerváltás utáni évek hozták, hiszen az intézet állami támogatás folyamatosan csökkent, ezzel együtt az épületek állapota is romlani kezdett. Végül a második Orbán-kormány 2012 nyarán jogutód nélkül felszámolta az intézményt finanszírozási problémákra hivatkozva. A Vidékfejlesztési Minisztérium vezetője ekkor Fazekas Sándor volt, a végrehajtó környezetügyért felelős államtitkárságot pedig Illés Zoltán vezette.
Ahogy az a NER-ben szokás volt, a dolgozókat szélnek eresztették, a felbecsülhetetlen értékű adatvagyont és a feladatokat más állami szervek között szórták szét. Ennek egyik „kedvezményezettje” többek között az Országos Vízügyi Főigazgatóság lett, így talán nem veszett el minden, és nem csak Mohácsnál.
Újrahasznosítás
Az egykori VITUKI-székház 8 évig üresen állt, szellemépületként magasodott a Duna fölé. Ezt az állapotot 2020 december 10-én szüntették meg, mivel egy stadionépítés előkészületeként irányított robbantással lebontották azt.
Közvetlenül a toronyház helyére épült a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központ, amit a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra adtak át, igaz, akkor még pótlelátókkal kiegészítve, amiket azóta visszabontottak. Az akkor 35 ezres stadion így ma már csak 15 ezer ember befogadására képes.
Értelemszerűen a VITUKI-székházzal együtt mentek a hozzá tartozó épületek és épületrészek is, és létrejött egy 10 hektáros szabadidős sport- és rekreációs közpark is. És ha nincs rendezvény, a fedett panoráma futókörrel megáldott stadion is ingyen látogatható reggel 7 és este 9 óra között.
A NER, a víz és a politika
Orbán Viktor 2023 októberében a Parlamentben egy azonnali kérdésre válaszolva azt mondta: „Magyarországról több víz távozik, mint amennyi bejön. Ez azt jelenti, hogy nekünk van feleslegünk. Magyarország ma semmilyen vízhiányban nem szenved.”
A Fidesz-kormányok politikája pedig már 2010-től fogva ehhez a kijelentéshez igazodott. A vízügyi struktúrát és a vízgazdálkodást több radikális átszervezés és stratégiai döntés is érintette. Előtérbe kerültek az ipari érdekek, a táji vízmegtartást meg háttérbe szorították és elhanyagolták.
2010-ben az addig önálló Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot a Vidékfejlesztési Minisztérium alá rendelték, majd 2012-ben a VITUKI-t is beszántották, majd 2014-ben a vízügyet megkapta a Belügyminisztérium, így Pintér Sándor felügyelhette a vízügyi igazgatóságokat és az Országos Vízügyi Főigazgatóságot is. Ez azt is jelentette, hogy a fejlesztési fókusz helyett a vízügy egy rendvédelmi, védekezési, árvízvédelmi feladattá silányult.
Egy újabb fordulat után 2024-ben a vízügy és a víziközművek az Energiaügyi Minisztériumhoz vándorolt, ennek részben az volt az oka, hogy a hatalmas vízigényű ipari beruházásokat könnyebben lehetett koordinálni.
Minden folyó az akkugyárakba vezet?
Azért voltak olyan döntéseik is, amelyek a cselekvési szintig jutottak. Mi most csak a legjelentősebbeket szedtük össze ezek közül. Az első a kútamnesztia és a hatósági kontroll lazítása, amelyet több lépcsőben hajtottak végre. Ennek értelmében 2023-ra teljesen adó- és bejelentésmentessé váltak a lakossági és bizonyos mélységű mezőgazdasági talajvízkutak fúrása.
Ez azzal járt, hogy ez a folyamat teljesen ellenőrizhetetlenné vált, és a szakértők szerint nagyban hozzájárult a talajvízszint drasztikus süllyedéséhez is, aminek az egyik elszenvedője épp a Homokhátság volt.
Továbbá 2010 és 2026 között csak árvízvédelmi tározók épültek (Vásárhelyi-terv). Ezek nagy hátránya, hogy nem rendelkeznek zsiliprendszerekkel és csatornákkal így sem tartósan tárolni, sem a tájba vezetni nem tudják a vizet, csupán a villámárvizek csúcsait képesek csökkenteni. A Tisza mentén is csak ilyenek épültek, így aszály idején továbbra sem volt mivel öntözni Magyarország mezőgazdaságilag talán legjelentősebb részén.
Sikerült kiszolgálni az ipari és akkumulátorgyári vízigényeket is, köszönhetően a kiemelt gazdaságstratégiai döntéseknek, amelyekkel a nehézipari és az akkugyárakat Magyarországra telepítették, többek között Debrecenbe, Iváncsára és Gödre. Az óriási technológiai vízigényeket milliárdos állami beruházásokkal valósították meg. Természetesen ennek ára is volt, mert a lakossági ivóvízhálózatok rekonstrukciója forráshiány miatt elmaradtak.
Ezek után jutottunk el oda, hogy 2025 decemberében az akkori építési és közlekedési miniszter Lázár János egy parlamenti bizottsági meghallgatáson megcáfolta Orbán 2023 októberi kijelentését, és beismerte, hogy a Fidesz-kormányok az előző 10-15 évben hatalmasat hibáztak azzal, hogy nem tettek semmit a vízmegtartás érdekében. Ahogy mondta: „Az az őrültség, hogy kiengedjük az édesvizet, sokkal többet, mint ami az országba bejön...”
Késő fordulat, avagy V. Németh Zsolt vizet visz a tájba
Az intézkedések elmaradását történelmi léptékű aszályok követték, mert Magyarország talajaiból több Balatonnyi víz tűnt el. A Fidesz-kormány meg is hirdette a „Vizet a tájba!” elnevezésű programot. Orbán Viktor 2026 tavaszán kötött megállapodást a Magosszal, és egyúttal el is ismerte, hogy „Magyarország elvileg édesvíz-nagyhatalom. (...) Nem jól csináljuk, vízmegtartás kell”.
Ez a program önkéntes alapon engedte volna meg a gazdáknak, hogy többletvízzel árasszák el a földjeiket, ám átfogó csatornázás és pénzügyi ösztönzők nélkül az áttörés elmaradt. Egyébként 2023-től V. Németh Zsolt volt az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára, majd 2024-től már a vízgazdálkodásért felelős államtitkár lett, valamint a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság elnöki posztját is megkapta, így nem csoda, hogy a „Vizet a tájba!” kormányzati arca, szakpolitikai koordinátora és a végrehajtója is ő lett.
A kinevezések viszont újabb feladatkörökkel is jártak, és végül a teljes vízgazdálkodási portfólió hozzá került a hazai vízügyi és a klímaváltozás miatti vízmegtartó programok közvetlen irányításával együtt.
V. Németh több videóban is pózolt különböző vidéki zsilipekkel és duzzasztókkal, így járt Szolnokon és Tiszavasváriban is. Sajtótájékoztatókat is tartott, és meghirdette a víz visszatartásának és tájba juttatásának korszakát. De a vezetésével hozta létre az Országos Vízügyi Főigazgatóság azt az online felületet, ahol a gazdák maguk jelenthették be, hogy hol van a földjükön olyan mélyedés, ahová vizet lehetne vezetni és tárolni.
Átütő sikert azonban egyetlen területen sem ért el, sőt 2025 júniusában a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakosztályának fórumán a politikust a klímaváltozás elleni védekezésről és a vízgazdálkodási kihívásokról kérdezték, ami elméletileg a szakterülete lett volna, a baj csak az volt, hogy V. Németh korábban egy pálinka- és törkölypálinka díjátadón vett részt.
Így, az akkor már komoly vízhiánnyal küzdő agrárium problémáinak megoldása helyett a résztvevők végül a pálinkakészítés és -értékesítés apró szakmai fortélyaiba kaptak betekintést.
Lebukó csontvázak, elúszó problémák
A vízgazdálkodás kérdése jól példázza, hogyan állt hozzá a Fidesz az elmúlt 16 év alatt a dolgokhoz. Amit lehetett, azt beszántották és került a helyére egy látványberuházás, a természeti kincseinkkel nem megfelelően bántak és amikor beütött a krach, akkor az utolsó pillanatban gründoltak valami megoldásfélét.
Azt el kell ismerni, hogy Bős-Nagymaros szelleme súlyos teherként lebeg a mindenkori magyar kormányok feje felett, de nem a duzzasztógát az egyetlen módszer arra, hogy az országba érkező édesvizet a határainkon belül megtartsuk. Végül pedig addig harcoltak a képzeletbeli ellenségeik ellen, hogy a valódi fenyegetést csak nagyon későn vették észre.
Források:
