Kell, hogy az ember a nyár végét is szépnek lássa

A szombathelyi Bolondok Aranya új videóval jelentkezett be.

Augusztus 31-én befutott a szombathelyi Bolondok Aranya legújabb dala, a Szépnek lássa. Az újraformált produkció tavaly indult másodvirágzásnak, a korábbi alter zenekarból elektronikus duó lett Doma Bence gitáros-dalszerzővel és László Mátéval. Időközben az alakulathoz csatlakozott Tóth Bíborka is, akinek az érkezése új színt hozott a zenekar életébe.

László Máté, Tóth Bíborka és Doma Bence
Bolondok Aranya

Az új hangzásvilág egyediségéhez kétség sem fér, és immár az elektronikus lüktetés mellé élő hangszerek is társulnak, így kicsit funky, kicsit house, enyhén megfűszerezve népies és keleties hatásokkal. A Szépnek lássa így egyet kicsit módosított irányt mutat az olyan korai dalokhoz képest, mint az Éji Muszik, a Riviera (Resort & Spa) vagy a Noemi (Haha) – ezekről korábban ITT Mondd, hogy haha és berobban az új szombathelyi szintipop-elektro duó 2024. October 16. 21:02 írtunk.

A zenekar saját bevallása szerint az új dal alapja egy 13 évvel ezelőtti hangjegyzet volt, a dal pedig a gyerekkor hangulatát idézi. A szöveg közben a felnőtt lét útvesztőibe is betalál és rendkívül érdekes kérdést vet fel: vajon még tudjuk szépnek látni a világot? A dal összességében kellemes, nyári hangulatú, jó vibe-okkal teli.

Zeneileg a kezdeti Anima Song System-dalok hangulatát idézi, de nem másolja inkább egyfajta inspirációnak tenkinti, így a Bolondok Aranya egyértelműen a saját hangját formálja. A Szépnek lássa egyben van, érdekes, és mindenképp van benne potenciál. A Bolondok Aranyának helye van a magyar alternatív popszcénában!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra