Devecsery László lett a Vasi Prima magyar irodalom kategóriagyőztese

Több mint fél évszázada formálja a vasi irodalmi életet, most pedig újabb rangos elismeréssel ismerték el életművét.

A Vasi Prima magyar irodalom kategóriagyőztese 2025-ben Devecsery László, József Attila-díjas és Radnóti Életmű-díjas író, költő, rendező és tanár. A kitüntetéssel ő most a Vasi Prima Díj jelöltje is egyben – írja a vaol.hu.

Devecsery László 1949-ben született Vasszilvágyon. Már gyermekként vonzódott a könyvekhez, diákként pedig verseivel több sárvári diákköltő-találkozón is díjat nyert. A Szombathelyi Tanítóképző Intézetben végzett, majd magyartanárként és drámapedagógusként dolgozott.

Első verseskötete, a Zarándokút 1989-ben jelent meg. Azóta 55 önálló kötete látott napvilágot, verseit több nyelvre, köztük németre, angolra és kínaira is lefordították. Művei között verseskötetek, prózák és drámák egyaránt szerepelnek, színműveit több hazai színház is bemutatta.

Devecsery 2019-ben József Attila-díjat, 2024-ben pedig – 75. születésnapja alkalmából – Radnóti Életmű-díjat kapott. Bár egészsége az utóbbi időben megromlott, továbbra is aktívan alkot: készülő Csillagvirágok című gyermekkönyvét unokái illusztrálják, és két új kötet megjelentetését is tervezi.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra