A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) Dr. Lázár János miniszterhez fordult a GYSEV és a MÁV Pályaműködtetési Zrt. közötti vonalátadás során kialakult bérfeszültségek rendezése érdekében. A szakszervezet kéri, hogy egyetlen munkavállalót se érjen keresetveszteség az átalakítás következtében, és mielőbb kezdődjön érdemi egyeztetés a problémák megoldásáról.
A VSZ szerint bár az alapbérek közeledtek, a kollektív szerződések pótlékai és díjazási elemei miatt az új GYSEV dolgozók többen jelentős hátrányba kerültek, ami a régebbi állománynál is feszültségeket okoz. Meleg János, a szakszervezet elnöke hangsúlyozta: „A fejlődés nem történhet a vasútnál évtizedek óta hűséggel és szakmai elhivatottsággal dolgozó munkavállalók rovására.”
A VSZ a minisztertől azt kéri, hogy rendelje el a bér- és kereseti helyzet átfogó vizsgálatát, vonja be a szakszervezetet az egyeztetésekbe, és biztosítsa a szükséges kormányzati forrásokat a keresetveszteségek rendezésére. A szakszervezet hangsúlyozza: a vasúti dolgozók anyagi biztonsága nélkül nem lehet stabil és színvonalas közszolgáltatást fenntartani.
Forrásainktól úgy értesültünk, hogy nagyjából 20 százalékkal csökkent a bérük, mint amikor még a MÁV alkalmazásában álltak.