Jordán Tamás: Nem lehet tudni, mikor ér el minket valami retorzió

A Tisza Párt Facebook-oldalán jelent meg egy videóüzenet a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapítójától és első igazgatójától.

Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapítója és első igazgatója beállt a Tisza Párt mögé, és egy videóüzenetben beszélt a NER működéséről, valamint arról, miért szimpatizál Magyar Péterrel és a politikai elképzeléseivel.

Az üzenetben Jordán Tamás így fogalmazott: „Ebből egy totális diktatúra lehet. Nem lehet levegőt venni. Fojtogatja az embert. Nem tudunk egymással úgy beszélgetni, hogy ne gondoljak arra, hogy ő mit gondol, és nekem mit szabad erre mondani.” – mondta, és hozzátette, a hatalom úgy építette fel a rendszerét, mint a pókhálót: láthatatlan, de mindenkit elér. Szerinte az embereknek folyamatosan figyelniük kell, kinek mit mondanak, mert komoly retorzió érheti őket.

Jordán Tamás ugyanakkor reményt is sugallt: „Magyar Péter olyan alapokat akar letenni, amiből kinőhet egy soha nem ismert demokrácia.” Szavai szerint ezért fontos küzdeni – hogy újra szabadon lehessen beszélni, és az emberek ne félelemben, hanem boldogságban élhessenek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra