Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága 190 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert a természetvédelmi őrzés és a terepi jelenlét hatékonyságának növelésére. A pályázat keretében megvalósuló fejlesztés révén a park Természetvédelmi Őrszolgálatának eszközparkja bővül, így a 13 természetvédelmi őr munkája is hatékonyabbá válik.
A projekt részeként gépjárművek, kerékpárok és kenuk segítik majd a terepi munkát, a megfigyeléseket pedig korszerű távcsövek, drónok, kamerák és éjjellátó készülékek támogatják. Emellett új hatósági táblákat helyeznek ki a védett területek határán, a szakmai továbbképzések és tapasztalatcserék pedig a munkatársak felkészültségét növelik. A természetvédelmi tevékenységről ismeretterjesztő újság készül, amely a térségben élők számára mutatja be az őrszolgálat munkáját.
A fejlesztés 2025 szeptemberétől várhatóan 2028 szeptemberéig tart majd.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!