A festői dombok lábánál tömbszerűen, tájidegen elemként üdvözöl a cumigyár, egy balkanyar Felsőcsatár előtt, és már Vaskeresztes főutcáján járunk. Festői vidék. Pontos koordináták: a megyeszékhelytől nyugatra, 15-20 km-re, a Vas-hegy lábánál. A polgármesteri hivatal előtt parkolunk. Régi, gondosan ápolt porták (soros beépítésű szalagtelkekkel), a német tájépítészet gyöngyszemei, frissen kaszált előkertek, csodaszép fakapuk. Nyírt gyep, tiszta árokpartok. Feltűnő a rendezettség, a határ másik oldalán sem látni nagyobb tisztaságot.
Vaskeresztes, olvasni a hivatalos leírásokban, 1929-ben Németkeresztes és Magyarkeresztes házasságából született. Érdekes adat, akkoriban szinte ugyanennyi porta állt itt, pontosabban eggyel kevesebb. Viszont akkoriban majd kétszer ennyien (723-an) éltek a Pinka jobb és bal partján. Ma 362-en lakják.
Az egész falu a Malomszigetre járt fürdeni
A hivatalban a polgármester, amúgy megyeszerte elismert asztalosmester szívélyesen fogad. Mesél.
Szegény gyerekkorunk volt, de nyugodtabb, és békésebb volt itt az élet.
Vasárnaponként nyaranta az egész falu a Malomszigetre járt, az öregek és a fiatalok együtt mentek piknikelni. Szabad tűznél kukoricát, szalonnát sütöttek.Az idős férfiak, akiknek nem volt fürdőnadrágjuk, a kék munkás-kötényüket csavarták maguk köré, mint egy pelenkát, úgy jöttek be a vízbe.
Ma már nem jellemző, hogy bárki nekivetkőzne, és belevetné magát a Pinkába, túl sok a szennyvíz, ami belefolyik. A Malomszigeten pedig pisztrángtelep működik.Megtudjuk, az utóbbi években folyamatosan nő a település lélekszáma, az ezredforduló óta 21 fővel többen élnek itt. (Az aktívak aránya 55 százalék.) Kis település, ha valaki benősül, azt jobban elfogadják, mint aki a családdal együtt költözik ki, főként – mondják a helyiek – ha egyből okosabbnak akar látszani, mint az itteniek, ha kötekedik, ha kicentizi a telkét…
Nemrégiben – mesélik - új család költözött be, két gyerekekkel, és útban a harmadik. Örülnek ennek, nő a gyerekszám, lesz utánpótlás az oviban.
Könyvekkel, prospektusokkal felszerelve távozunk. Sétálunk tovább, a Malomszigeten a kicsiny tavakba pisztrángok után kutatunk, a tápra előjönnek, szinte habzik a víz. Látunk feketególyát, majd a Pinka partján a katolikus templomig sétálunk. Szent Miklósról nevezték el, késő gótikus eredetű, de belekotnyeleskedett a barokk is. Hátul a temetők.
Ha valaki elbóbiskolt a pincében, azért elmentek a határőrök
A rendszerváltás előtt itt húzódott a határsáv, a Vashegy és falu között drótkerítés magasodott. Csak úgy szabadott átmenni rajta, vagy kimenni a szőlőhegyre, ha a gazda a határőröknél leadta az okmányait, ebben az esetben is legkésőbb este kilencig vissza kellett térnie. Ha valaki elbóbiskolt a pincében, azért elmentek a határőrök, és örülhetett neki, ha csak hazavitték. Éjszakánként a hegy a pártembereké volt, ők mulattak hajnalig. A fő tivornyahely a tsz-elnök pincéje volt, ide járt ki az össze valamire való elvtárs, míg nem szerzett magának saját pincét…
A zártságnak számos hátránya, de előnye is volt. Ennek köszönhetik, hogy megmaradt a Pinka-szurdok és a vidék páratlan ökológiai kincsei. A településen, részben szintén a zártságból következően, ma is zömében német ajkúak (kisebb részben horvátok) élnek. A gyerekek is beszélik az anyanyelvet, de már csak a nagyszülők beszélnek otthon is németül. Saját hagyományaikat őrzik, német tánccsoport és énekkar is működik.
Vándorló gengszterek lepték el a vidéket
Vaskeresztes nem csupán a megyében a leggazdagabb települése, hanem országos viszonylatban is bent van az első tízben. A falubeliek felemásan tekintenek erre a dicsőségre. A településnek, magyarázzák, nem feltétlenül tesz jót az effajta hírverés.
Jobb, ha nem csinálunk magunknak reklámot, abból nincs baj.
Hétvégente, rengeteg osztrák turista látogat át, nyaranta főként kerékpárral. Sétálnak a faluban, aztán esznek egy jót a vendéglőben… A hegyen, Judit borozójába is buszokkal jönnek, sokan kirándulnak az erdőben, eljönnek megnézni a Pinka-szurdokot Nyugat-túraajánlat: Vörösboros Pinka-túra a felsőcsatári szurdokban 2007. June 27. 23:44 .
Most nagyobb a nyüzsgés, jön mindenféle ember, nem tudjuk mifélék, aminek persze örülünk is, de félünk is.
Többen panaszkodnak, hogy gyorsan mozgó tolvajbandák lepték el a vidéket, fosztogatják a helyi pincéket, magyar és osztrák oldalon hétvégi házakat törnek fel. Nemrég egy vadonatúj Stihl-kaszát lovasítottak meg, míg a tulaj a szőlőben dolgozott, a tőle 30 méterre álló zárt autóját feltörték, és a szerszámot kiemelték. A környéken számos kis határátlépő hely van, a betörők szlalomoznak ide-oda a rendőrség elől. A faluban polgárőrség nincs, elkezdték szervezni, de félbemaradt:mert az emberek nagyon elfoglaltak
. Az önkéntes tűzoltók az egyházzal összefogva próbálják védeni értékeiket: figyelik az utakat, és ha gyanús autót látnak, egyből hívják egymást, jeleznek a körzeti rendőrnek.A gazdasági válságnak nyoma sincs
A faluban csupán két munkanélküliről tudnak, azok is
gyüttmentek
. És hiába a jófajta bor a pincékben, alkoholistát csak hármat ismernek, ők is betelepültek. Másrészt mivel zömében német nemzetiségűek élnek itt, anyanyelvi szinten beszélik a nyelvet. Ezért is sokan dolgoznak Ausztriában, ápolónőként, munkásként. Gazdasági szempontból a titokra hamar fény derül: a 362 főt számláló falu közel ugyanennyi embert foglalkoztató üzemmel bír, a cumigyárral. Így az önkormányzat az iparűzési adóból viszonylag magas, biztos jövedelemre tehet szert.Ahány ház, annyi vállalkozás
Az aktív korúak zöme nem Szombathelyen, ha nem Ausztriában, saját vállalkozásban vagy a környéken dolgozik. Nem jellemző a megyeszékhelyre ingázás.
A Mam Hungária a rendszerváltás után telepedett ide, nagyon kis létszámmal, nyolc fővel indultak, egy bérelt magtárban kezdtek cumikat gyártani. Olyan határ melletti települést kerestek – magyarázza a polgármester, ahol németül is beszélnek. Ma 300-an dolgoznak itt. Szombathelyről, a szomszédos településekről is járnak ki. A polgármester bevallja:
Ez a gyár nagy biztonságot nyújt a falunak.
A községben azonban még 18 vállalkozás működik. Köztük olyanok, mint a polgármester asztalos-üzeme, Sáfrány László pisztáng-telepe, a Vino Eisenberg Kft, akik 40 hektáron, nagyüzemi módszerekkel termelik a bort, a Mittl pincészet, Wölfiinger József szeszfőzdéje, az A-Plant 45 hektáros gyümölcsöse, és egy tűzifa-aprítékkal nagyban foglalkozó fakereskedés. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége a központját is ide helyeztette. A Pinkán vadvízi horgászhelyeket létesítettek, szálláshelyet is biztosító vendégfogadót és borházat építettek.
Egy bejelentett önkormányzati dolgozó van, plusz három közmunkást alkalmaznak.
Lehet, ez már baj is
– összegez egy helybéli –hogy túlontúl szorgalmasak az itteniek. Csak a munka és a munka, ha délután hazajönnek, irány a szőlő, és kezdődik a második műszak. Mindenki, mint egy automata gép, csak dolgozik. Nincs hétvége, mindenki állandóan serénykedik. Törekszik, előbbre akar jutni, van célja, vágya. Közben egyszer csak azt vesszük észre, hogy az élet elszáll felettünk…
Nem tudnak az osztrákoktól földhöz jutni
Tíz másik agrár-vállalkozás is működik, szőlőtermesztéssel, borászattal, gyümölccsel, felvásárlással, gyepgazdálkodással foglalkoznak. Viszont a helyieknek nagy probléma, hogy nem tudnak földhöz jutni, ugyanis az osztrákok bérlik a területeket. Amikor a téeszek tönkrementek, senki sem művelte őket, az osztrákok pedig ráharaptak, nekik a művelésért ráadásul dupla támogatás jár.
A faluban állatokat többnyire már csak hobbiból tartanak, egy háznál van 20-30 bika, szarvasmarha nincs. Disznó sem jellemző már, szárnyas van. Páran, akik megtehetik, hobbiból lovakat tartanak. Például a polgármester is, sőt két testvére: ahogy meséli, nincs annál pihentetőbb szórakozás, mint kilovagolni a hegyre.
Infrastruktúra Keresztesen innen és túl
Tizenkét gyerek jár a helyi óvodába, két játszóterük van, bent a termeket is felújították. Régebben szó volt arról – meséli a polgármester -, hogy bezárják, mert helyi gyerek csak öt jár ide, végül úgy döntöttek, mégis megtartják. Sok pénzt visz el a fenntartás, - évi egymilliót kell hozzátenni az önkormányzatnak, hogy működhessenek - de nem bánják:
Így legalább gyerekek a saját fészekben tudnak maradni.
Iskola a közeli Felsőcsatáron, a környező öt településsel közösen tartják fent. Náraiból (az ottani iskola bezárása óta) 32-en jönnek, ők mentették meg:
itt minőséget kapnak, vonzó, hogy nemzetiségi nyelven tanítják őket.
Jó hírű, erőssége a horvát és német nyelvoktatás.
A szülők közül azonban többen azért nem íratják be gyerekeiket Felsőcsatárra, mert nem akarják, hogy X.Y-nal közös iskolába járjon. Szomorú, hogy ez alapján döntenek. Többen inkább elviszik Szombathelyre, pedig ott sem lesznek okosabbak, viszont elszakadnak a helyi közösségtől, a vidéktől
– érvel egy helybéli a felsőcsatári iskola mellett.Jelenleg mindössze egy szabad építési telek van parlagon, a rendezési tervükben szerepel ugyan egy lakópark. Bővítenének a Rákóczi utcában, ám egy hölgy felvásárolta az önkormányzat elől a földeket, aztán a szóbeszéd szerint csillagászati áron szeretni értékesíteni őket.
Mesélik, hogy bár a posta jó pár éve bezárt, most állítólag az egyik falubeli barátnője tervezi, hogy önerőből újra kinyitja, és egyéb tevékenységekkel kiegészítve üzemelteti.
Társadalmi munkában dolgozik a testület
A polgármester, míg a falu főutcáján körbenézünk, hozzáteszi: sem ő, sem a képviselőtestület nem vesz fel fizetést. A járandóságukat az utolsó fillérig a falura fordítják, többek között abból újították fel az óvodát. Nyáron nagy munkálatokba kezdenek, ha jól értelmeztem: új, zárt esővíz-csatorna hálózatot építenek ki.
Probléma azonban Vaskeresztesen is akad bőven: a Pinka mellett a töltést, és az árapasztó tavakat száz éve építették ki, erősen felújítása szorulnak. Megoldatlan a belterületre érkező, 150 hektárról összegyűlő csapadékvíz továbbvezetése. A hónap elején, épp ezért, több házat is elöntött az özönvízszerű eső nyomán keletkezett áradat. Rossz minőségűek az utak, főként a hegyen. A vashegyi kerékpárút is (már ahol van) hagy kívánnivalót maga után. A falu tervezi, hogy kiépítik a régi határátkelőhöz (Deutsch Schützen) vezető utat, mert akkor télen (nem csak a hegyen át) is könnyebben közlekednének. Leamortizálódott a kultúrházuk is. Viszont a könyvtárukban nemsokára egy számítógépes szobát adnak át, öt géppel.
Eztán autóba szállunk, irány a szőlőhegy!
Valószínűsíthető, hogy a Vashegyen (K. e. 300 körül) a kelták honosították meg a szőlő- és borkultúrát. 158 hektáron művelnek szőlőt. Kétezer parcellán több mint 310 vendégfogadásra alkalmas prés- és hétvégi ház áll, és közel ötven helyen értékesítenek bort. A hegyen hárman foglakoznak vele nagyobb tételben is, öt-hat olyan kistermelő van, aki kisebb területen, két-három hektáron eladásra is termel. Anyagos, kötött a talaj. Ez kedvez a bornak:
De attól függ, ki mit szeret. Boraink ásványi anyagban gazdagok, testesek férfiasak.
Vaskeresztesen kizárólag száraz vörösbor terem, ha félédest kóstoltatnak velünk, gyanakodjunk:Igazi borivó, vörösben az édeset meg se issza.
A Vashegy egy hegyközséghez tartozik: itt Felsőcsatáron, Vaskeresztesen illetve a horvátlövői részen is vannak szőlőtelepítések. A hegyközségnek sok tagja van, hiszen a megye összes olyan települése hozzájuk tartozik, ahol szőlőműveléssel foglalkoznak.
A legnépszerűbb bor a kékfrankos, meséli egy szőlősgazda:
Erre van leginkább kereslet, ha egy idegen érkezik Vaskeresztesre, biztosan kékfrankost akar inni. Hiába telepítenénk bármilyen más fajtát, a fogyasztóink ezt szeretik leginkább.
Régebben egy nagyobb táblán volt fehér szőlő, rajnai rizling is. Azóta kivágták, és vörös fajtákkal telepítették be. Volt idő, amikor blauburgert is ültettek, (ez ausztriai nemesítés, a kékoportó és a kékfrankos keresztezésével készült). A Vashegyen a direkt-termők, a noha és az otelló mind kivágásra kerültek, ezeket az új szőlőtörvény értelmében eladásra már nem is lehet termelni.
A savtartalom minden évjáratban más, függ a klímától, és a talajtól, az adott év időjárási viszonyaitól. A vashegyi bor átlagos cukorfoka is változó: általában 18 és 20 között mozog. (Villányban sem igen szüretelnek magas cukorfokkal.) Amennyi hozzáadott cukrot engedélyeznek, annyit azért beletesznek a borba.
A hegy tetején jobbra lefelé már Ausztria, és az ottani birtokosok (eisenbergiek) szőlői. Feltűnő a két oldal között a különbség: amott nagyobb egybefüggő parcellákat látni, rajtuk családi ház méretű kúriák magasodnak. A túloldalon is a kékfrankos a legkedveltebb fajta. A helybéliek az ottani termelőket jórészt ismerik, a faluból többen a kinti szőlősgazdáknál dolgoznak. Megtudjuk, az osztrákok többsége kint lakik a hegyen, többségük a borászatból él, kistermelőket odaát nem is igazán találni.
’89 előtt a két domboldal között állt a vasfüggöny (az egyik domboldalon magyar szőlőbirtokok, a másikon az osztrákok). Fent a dombtetőn már gyalogosan is át lehet menni, de a helybéliek lent a völgyben, a határsávban most sem járnak át, a vasfüggöny helyén sűrű dzsungel nőtt.
Hazafelé vesszük az irányt. Legközelebb - fogadkozunk - családostul, drótszamáron jövünk, akkor szabadabban, kiadósabban töltekezhetünk…
