Az Oladi Hétfő megverte a színészeket

Kemény mérkőzés helyszíne volt Szombathelyen az oladi iskola. Az Oladi Hétfő nevű félelemetes erejű amatőr focicsapat szorongatta a Weöres Színház művészeit két félidőn át.

A lelátót helyettesítő tornapadon ott ültek a színész lányok, no meg Jordán Tamás igazgató, de ott drukkolt a partvonal mögött Benkő László, a színház zenei vezetője is. Az ellenfél csapatában pedig ott rúgta a labdát Sági József városi képviselő, a kulturális bizottság elnöke.

Az első félidőben még vezetett a Weöres Sándor Színház csapata, de a második félidőben "fejben elfáradtak" a színészek, végül 3:2-re nyert az Oladi Hétfő.

Kelemen Zolit nyomában Sági József
Kelemen Zolit nyomában Sági József
Mészáros Zsolt

Önök pedig megnézhetik, hogy focizik Bajomi Nagy György, Czapkó Tóni, Kelemen Zoli, Endrődy Krisztián, Orosz Robi, Szabados Misi és a többiek…

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport