Magyar zászlóvá változtak a lelátók: Magyarország-Svédország 1:2

Nagy meccsnek ígérkezett, így hát a Nyugat diák különítménye is ott volt szombat este a Puskás Stadionban a Svédek elleni mérkőzésen. Velünk együtt még sok szurkoló gondolkozott így.

Hát igen, nagy várakozások előzték meg a meccset, mert Magyarország 1986 óta nem jutott ki világbajnokságra, most pedig csoport másodikként vártuk a fordulót. A csoport második hely pótselejtezőt jelent, míg az első hely automatikus kijutást a vb-re.

A Puskás Ferenc stadionba a jegyek már napokkal korábban elfogytak. 42 ezer néző izgulhatta végig a helyszínen a mérkőzést. Teltházas meccset az elmúlt években csak a Magyarországra látogató nagynevű klubcsapatok tudtak elérni. Igazi futball ünnepre készült az ország.

19 órakor még csak a stadion körüli utcákban volt érezhető, hogy teltház lesz. Legnagyobb forgalom a környező kocsmák körül volt. A magyar zászlóval, sállal felszerelkezett szurkolók, nézők latolgatták a csapat esélyeit sörrel a kezükben.

A beléptetés több kapun át zajlik, külön-külön a magyaroké és a svédeké. A két szurkolótábor nem kerülhetett közel egymáshoz. Találkoztunk svédekkel, akik a helyszínen próbáltak jegyet venni. Legfeljebb a jegyüzéreknél próbálkozhattak.

19.30 A stadion még csak háromnegyedig telt meg, de már szól a RIA-RIA-HUNGÁRIA. A svéd szurkolótábor egységesen sárga-kék színbe öltözött, a magyarok közül kevesen öltötték magukra a nemzeti mezt. A csapatok a pályán melegítenek.

Magyarország-Svédország vb-selejtező
A svédek tudják, hogy kell szurkolni
Jánosa Dávid Péter

19.45. Bemutatják a játékosokat. A svédek közül Ibrahimovic nagy éljenzést kap. A magyar csapat kezdő 11-ének bemutatásakor hangorkán tölti be a stadiont. Óriási a hangulat, végre egy igazán fontos nemzeti meccset játszik a válogatottunk.

19.55 Teltház előtt lépnek pályára a csapatok. A FIFA fair play napok megünnepléseként mindkét csapatkapitány - Gera Zoltán és Zlatan Ibrahimovic – csapatuk nevében hitet tesz a tiszta játék mellett. A stadion egy nagy magyar zászlóvá alakul a magyar himnusz alatt, aminek az utolsó hangjait elnyomja a szurkolók ovációja.

Magyarország-Svédország vb-selejtező
Zászlórengeteg
Jánosa Dávid Péter

Első félidő: Magyarország végzi el a kezdőrúgást. Mindkét csapat nagy lelkesedéssel kezd, egy-egy helyzet kialakul mindkét kapu előtt. Érezhető a svéd fölény, mind fizikai, mind játéktudás szempontjából. Ennek eredményeképp megszületik az első svéd gól Mellberg jóvoltából a mérkőzés 8. percében. Óriási ováció a svéd oldalon, a magyarok lelkesedése alább hagy. Igazán csak a kapu mögötti nézők szurkolnak a magyar oldalon, a többiek, inkább csak nézik a meccset.

Egy-egy helyzet kialakul mindkét oldalon, de továbbra is a sárga-kékek uralják a pályát.

A játékvezető kioszt 1-1 sárgalapot Svenssonnak és a Dárdainak. Egyik csapat sem tud újabb találatot elérni, ellaposodik a játék.

A magyar szurkolók görögtüzet gyújtanak a svéd kapu mögött, a biztonságiak hamar megoldották a problémát, néhány drukkert kivisznek a stadionból.

Magyarország-Svédország vb-selejtező
A rendezők a tűzet nem díjazták
Jánosa Dávid Péter

A félidő vége előtt még kiharcolnak egy szögeltet a magyarok, de gól nem születik belőle.

Második félidő: Ez a félidő is svéd fölénnyel kezdődik, gyors egymásutánba dolgozzák ki a helyzetet Ibrahimovicék, de a magyar védelem hárítja a támadásokat.

Amint a magyarok a svéd kapu közelébe kerülnek a szurkolók óriási bíztatásba kezdenek.

A játék megint kezd lapossá válni, a 65. percben a szurkolók már az ÉBREDJ FEL!-t kiabálják. A bíztatás megteszi a hatását, a 77. percben Dzsudzsák kiharcol egy tizenegyest. Huszti értékesíti a büntetőt, a stadionban óriási ünneplés tör ki. Mindenki talpon, egy emberként éltetik a drukkerek a magyar válogatottat, életre kel a stadion.

Magyarország-Svédország vb-selejtező
Magyarország-Svédország vb-selejtező
Jánosa Dávid Péter

A gól felrázza a csapatokat, sokkal élvezhetőbbé válik a játék, a hangulat felfokozott, az izgalom szinte kézzel tapintható. Az utolsó percekig küzd mind a két csapat, a svédek többször veszélyeztetik a magyar kaput.

3 perc hosszabbítást ad a játékvezető. Egy elhibázott magyar helyzet után a svédek kontráznak, a 94. percben Babosról szerencsétlenül Ibrahimovicra pattan a labda, róla pedig a kapuba. Mélységes csend és döbbenet borítja el a stadiont, a szurkolók nem hisznek a szemüknek. Ez alatt a svéd szurkolók üdvrivalgással ünneplik a győzelmüket. A játékvezető lefújja a meccset, ezzel Magyarország-Svédország 1:2.

Ezzel a vereséggel, és azzal, hogy Dánia Portugáliával döntetlent játszott, Magyarország még mindig csoport második, de a portugálok ellen mindenképp győzni kell szeptember 9-én, hogy a VB remény még életben maradjon.

A csoport állása:
1. Dánia 7 5 2 0 14-3 17
2. Magyarország 7 4 1 2 9-4 13
3. Svédország 7 3 3 1 8-3 12
4. Portugália 7 2 4 1 9-5 10
5. Albánia 8 1 3 4 4-8 6
6. Málta 8 0 1 7 0-21 1

A további program a csoportban:

Szeptember 9.: Magyarország-Portugália, Málta-Svédország, Albánia-Dánia
Október 10.: Portugália-Magyarország, Dánia-Svédország
Október 14.: Svédország-Albánia, Dánia-Magyarország, Portugália-Málta

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport