Megvan az első körmendi győzelem

Az álmosan kezdődött Kaposvár elleni találkozó nem várt izgalmakat hozott. Sabáli Balázs azt mondta, a mérkőzést épp a nyáron visszatérő Kutasi miatt nyerték meg.

Rendhagyóan kezdődött a Körmend Kaposvár elleni találkozója. Egyrészt azért, mert Szabó-Forrai Zsolt, a csapat új tulajdonosa, a Fortress igazgatója bejelentette, hogy ma sikerült aláírni a szükséges papírokat, így a klub mától hivatalosan is a Fortress tulajdona, másrészt pedig azért, mert a szurkolók egy csoportja a meccs előtt jelezte, bizonyos okok miatt a csarnokon kívülről fogják kedvenceiket buzdítani.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A találkozó az új tulaj labdafeldobásával kezdődött. Bár Heindlein kaparintotta meg a labdát, az első kosarat mégis a hazaiak szerezték, Scott révén. A folytatásban is inkább a körmendiek jeleskedtek, azonban a vendégek hamar eszméltek, és pillanatok alatt beérték a vasiak csekély előnyét. A két csapat álmosnak tűnő és sok hibát ejtő csatájában a Kaposvár örülhetett némi előnynek, de a négy pontos vezetés pillanatok alatt semmivé lett. Trummer triplájával előbb egyenlített, majd Thomas büntetőinek köszönhetően pedig már a vezetést is átvette a körmend a negyed végére.

Mjuss Fortress Körmend Bc-Kaposvár Kc
Szabó-Forrai Zsolt már mint tulajdonos köszöntötte a körmendi szurkolókat
Unger Tamás

A második etap Trummer hárompontosával kezdődött. A fehér mezes hazaiak azonban a jó kezdés ellenére ismét sok hibát vétettek, nem találták a játék ritmusát. A Kaposvár a negyed derekára ismét egálra hozta az eredményt. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, az utolsó szó a Körmendé volt. Egészen pontosan az újonc, Paul Grahamé, aki megszerezte első kosarát, és ezzel együtt a félidei vezetést is a piros-feketéknek.

A szünet után hasonlóan szoros folytatás következett. Bár a játékrész elején 6-0-s rohammal kezdett a Kaposvár, a körmendiek nem hagyták magukat. Scott zsákolásával ismét egál volt. Aztán Larry Welton percei következtek. A somogyiak légiósa zsinórban hét pontot szórt. Kutasi egy hárompontossal faragaott a hátrányból, ám Welton továbbra sem hibázott. Akár csak Kutasi, ő is a hárompontos vonalról talált be.

Mjuss Fortress Körmend Bc-Kaposvár Kc
A Körmend ezúttal felállt a padlóról - Tekintse meg galériánkat!
Unger Tamás

Az utolsó negyedben egy kaposvári támadásnál Soós és Fodor csúnyán összefejelt. A két játékos rövid ápolás után le is ült a kispadra. Később kiderült, egyikük sem szenvedett komolyabb sérülést.
A folytatásban aztán Welton és Heindlein kosarainak köszönhetően kilenc pontra nőtt a két csapat közti különbség. Ezt az előnyt percekig tartani is tudták a vendégek. Egészen addig, amíg a palánk alatt remeklő Diakite támadó lepattanóinak és visszatett labdáinak köszönhetően elkezdett zsugorodni a körmendi hátrány. Sőt Kutasi passza után egy plusz büntetővel az afrikai egyenlített is. Scott hárompontosára még válaszolt egy triplával Kiss Kornél, azonban egy Thomas büntető és Diakite újabb zsákolása után három pontos lett a Körmend előnye.
Az utolsó percben büntetőpárbaj következett. Kutasi faultolta Vojvodát, aki nem hibázott. A túloldalon Thomas sem tette meg ezt a "szívességet". Aztán ismét Vojvoda következett, aki ezúttal a második kísérletét elvétette, a labda azonban Trummer lábára pattant, így ismét a vendégek jöhettek. Két pont volt csupán a körmendiek előnye. Az utolsó másodpercekben Vojvoda rontott mezőnyből, majd Dávid Gergely dobása is rövidnek bizonyult. A Körmend így megnyerte a találkozót.

Sabáli Balázs, a Körmend edzője: Egy kellemetlen stílusú Kaposvár ellen kellett ma játszanunk. Továbbá a győzelmi kényszer is érződött ma a csapatomon, egy kicsit ez is görcsössé tette a játékot. Kilenc pontról vissza tudtuk hozni a mérkőzést, és egy kiélezett végjátékban, jó döntéseket hozva, valamint Kutasi Gergely játékának köszönhetően, nyerni tudtunk. Remélem, ez megadja majd a kellő önbizalmat a továbbiakban.

Fekete Ádám, a Kaposvár edzője: Csalódott vagyok. A játékosaim nagyot harcoltak. Védekezésben úgy érzem, jól teljesítettünk, de támadásban nem volt extra teljesítményünk, ami idegenben kell egy győzelemhez. A Körmend jó időben tudott hármasokat dobni. Ma a szerencse döntötte el, hogy két hasonló képességű csapat közül melyik kerül ki győztesen.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport