Gere Orsolya fejére került a korona - Nyugat királynője választás 2009

Az Önök által a döntőbe szavazott tizenkét szépség csütörtök este vonult fel a neves zsűri és a drukkoló családok, barátok előtt, hogy végre eldőljön: ki lesz a Nyugat Királynője?

Többhónapnyi készülődés, szervezés, sürgés-forgás, fotózások, koreográfia-próbák, ruhák kiválasztása, forgatókönyvek. Felsorolni sem könnyű azt, hogy a Nyugat királynője választásért mennyi időt fordítottak a döntős lányok és a munkatársaink arra, hogy színvonalas rendezvénnyel lepjék meg a közönséget.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Az utolsó napokban már nem is lehetett volna tovább fokozni a pörgést, minimális alvás mellett reggeltől estig dolgoztak a kollégák. Mondhatni azt is, hogy többen profi rendezvényszervezővé avanzsáltak az elmúlt hetek hajrájában, és nem volt olyan felmerülő probléma, amit ne tudtak volna megoldani. Tették mindezt egy estéért.

Csütörtök: eljött a nap, amikor az Önök által a döntőbe juttatott lányok a végső megmérettetés előtt álltak. Korábban minden lépésüket nyomon követhették Olvasóink, akár képekben, akár a róluk szóló cikkekben.

Nyugat Királynője 2009 döntő - előkészületek
A döntősök az öltözőben az utcai ruhás felvonulásra készülnek
Czika László

A tizenkét szépség a nagy nap délelőttjén izgatottan, gombóccal a torkában, de mégis szerénykedve érkezett a Weöres Sándor Színházba. Mindegyikük még arról álmodozhatott, hogy az ő fejére illik a korona. Megörökítettük a lázas készülődést, Ön is bekukkanthat a csajok öltözőjébe! Kattintson a fenti képre!

Mire elérkezett az este hat óra, a színház nagyterme megtelt drukkoló családokkal, barátokkal, ismerősökkel, az utolsó szó birtokosa, azaz a zsűri is elfoglalta helyét a nézőtéren. A döntősöket a tavalyi gyakorlathoz híven idén is Beleznay Endre, az ismert előadóművész konferálta a színpadra, akik első körben utcai ruhában vonultak fel, vakító színpadi fények közepette.

Nyugat Királynője 2009 döntő - utcai ruha
Dögös utcai ruhákban a korona várományosai - Kattintson a többi képért is!
Czika László

A lányok magabiztosan, mosolyogva, nőiesen lépdeltek, már nem remegett a magas cipősarok, ahogy a koreográfia-próbák első alkalmain. Mi is elcsodálkoztunk azon, hogy a mozgásuk mennyivel finomabb lett azóta, hogy utoljára bepillantottunk egy próbájukra. A korona várományosait vastaps és a barátok biztató éljenzése fogadta.(Az utcai ruhák egyébként a BW Store Szombathely, Fő téri 42 szám alatti üzletéből szárrmazatak)

Míg a lányok átöltöztek a fürdőruhába (amit a susmusokból elcsípve a férfiak nagy izgalommal vártak), addig a közönséget az Energy Dabaston Dance Team gyerektáncosai szórakoztatták pazar látványvilágú színpadi show-val.

Nyugat Királynője 2009 döntő - fürdőruha
Szexi fürdőruhákban a döntős lányok - Nézze meg a többi képet is!
Czika László

Ezután következett az est fénypontja: felvonulás estélyi ruhában. Hiszen a királynői korona mellé királynőhöz illő ruha dukál! Melyik lánynak ne ez lenne az álma? Beleznay Endre olykor provokatív kérdésekkel is ostromolta a királynő-jelölteket, akik egy-egy gyors és frappáns válasszal bebizonyíthatták a zsűrinek, hogy nemcsak szépek, de talpraesettek is. (A ruhák Szombathelyről, az Erika Szalon Király utcai üzletéből érkezetek.)

Nyugat Királynője 2009 döntő - estélyi ruha
Dívák, csillogás, fények - Nézze meg estélyi ruhás döntőseinket!
Czika László

Ekkor jött el az idő, hogy a Jordán Tamás színházigazgató által elnökölt zsűri visszavonuljon, és megadja arra a kérdésre a választ, amit tulajdonképpen a verseny meghirdetésének első percétől kezdve mindenki várt: vajon ki lesz a legszebb? Ki lesz a királynő?

Íme: a Nyugat királynőjét megillető korona idén Gere Orsolyának a szombathelyi egyetem hallgatójának a fejére került. Első udvarhölgye Pósfai Boglárka, a szombathelyi Bólyai gimnázium diákja, második udvarhölgye pedig Amey Boglárka, a sárvári Tinódi gimnázium tanulója lett. A közönségdíjas a szombathelyi Osztrosits Katalin lett. A Savaria Fórum önkormányzati hetilap munkatársai pedig Pál Rékát választották a lap különdíjasának.

Nyugat Királynője 2009 döntő - estélyi ruha
Középen a Nyugat királynője, Gere Orsolya, jobbra az első udvarhölgy, Pósfai Boglárka, balra a második udvarhölgy, Amey Boglárka
Czika László

Mind az öt lány egyöntetűen úgy fogalmazott a színpad mögött, hogy már azt is nagy sikernek könyvelték el, hogy egyáltalán részt vehettek a megmérettetésen. Elmondták, hogy a koreográfia- és a ruhapróbák alatt összekovácsolódott a tizenkét fős társaság. Barátságok születtek a lányok között, akik már azt is megbeszélték, hogy közös programokat szerveznek.

Gratulálunk a királynőnek, az udvarhölgyeknek, és egészében véve mind a tizenkét lánynak, akik a maximumot nyújtották az utolsó estén! Jövőre vajon kiket köszönthetünk ugyanígy?

A Nyugat királynője választás zsűrije

A zsűri elnöke:
Jordán Tamás színművész, színházigazgató
A zsűri tagjai:
Varga Nikoletta, a 2008-as év Nyugat királynője
Bonyhádi Károly grafikus
Roznár Gyöngyi, a Nyugat.hu főszerkesztője
Trokán Péter színművész
Németh István, a Büki Gyógyfürdő Zrt. igazgatója
Domján Dia modell
Bullokaj Vincenc, a Vinci Gold tulajdonosa

Díjak és díjazottak

2009-ben a Nyugat királynője: Gere Orsolya (jutalma a Vinci Gold Ékszerüzlet tulajdonosának felajánlásában egy korona, egy plakett és egy SYAM ékszer, a Park Inn Sárvár felajánlásában egy kétszemélyes hétvégi utalvány, a BW Store és a Cohan Company Fashion felajánlásában egy 10.000 Ft értékű ajándékcsomag, Tóthné Jáger Margit felajánlásában egy 5.000 Ft értékű Avon-csomag)

Első udvarhölgye: Pósfai Boglárka (jutalma a Vinci Gold Ékszerüzlet tulajdonosának felajánlásában egy korona és egy plakett, a BW Store és a Cohan Company felajánlásában egy 10.000 Ft értékű ajándékcsomag, Tóthné Jáger Margit felajánlásában egy 5.000 Ft értékű Avon-csomag)

Második udvarhölgye: Amey Boglárka (jutalma a Vinci Gold Ékszerüzlet tulajdonosának felajánlásában egy korona és egy plakett, a BW Store és a Cohan Company felajánlásában egy 10.000 Ft értékű ajándékcsomag, Tóthné Jáger Margit felajánlásában egy 5.000 Ft értékű Avon-csomag)

A közönségdíjas: Osztrosits Katalin (jutalma a BW Store és a Cohan Company felajánlásában egy 10.000 Ft értékű ajándékcsomag és egy 30.000 Ft értékű vásárlási utalvány, a Büki Gyógyfürdő Zrt. felajánlásában egy Páros Wellness Nap Extra csomag, Tóthné Jáger Margit felajánlásában egy 5.000 Ft értékű Avon-csomag)

A Savaria Fórum különdíjasa: Pál Réka (jutalma egy címlapfotó és egy interjú a lapban)

A Büki Gyógyfürdő Zrt. felajánlásában öt lány kapott egy-egy Páros Wellness Nap Extra csomagot: Pál Réka (4. helyezett), Dömölki Katalin (5. helyezett), Csordás Viktória (6. helyezett), Mikos Patrícia (7. helyezett), Bálint Lilla (8. helyezett).

Bonyhádi Károly grafikusművész címlapfotó különdíját kapta: Pósfai Boglárka, Dömölki Kata, Amey Boglárka, Mikos Patrícia

Szigeti Vanda stylist felajánlásában a Sposa alkalmi és esküvői ruhamárka következő kollekciójának az arca lehet: Pósfai Boglárka

A BW Store és a Cohan Company felajánlásában mind a tizenkét lány egy-egy 5.000 Ft értékű ajándékcsomagot kapott.

Akiknek köszönhetjük, hogy megrendezhettük a Nyugat királynője választást:

A verseny fő támogatói: BW Store, Büki Gyógyfürdő Zrt., Vinci Gold ékszerüzlet

Médiatámogatók: Nyugat Rádió, Savaria Fórum

Közreműködők:

A szépségverseny stylistja: Szigeti Vanda

Smink: Bernáth Veronika, Nábrádi-Marton Zsuzsanna

Frizurák: Emília Szépészet, fodrászok: Abonyi Emília, Fehér Dió, Szabó Krisztina

A koreográfiát betanította: Sándor Jennifer és Tóth Gábor, az Energy Dabaston Dance Team táncosai
Az utcai ruhákat a BW Store biztosította (Szombathely, Fő tér 42.).

A lányok ruháiról az Erika szalon és Domján Dia gondoskodott.

Az ékszerek a Vinci Gold Fő téri üzletéből származnak.
adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Nyugat királynője 2010