Elfogott és menekülő tolvajok, betörők

Betörték a bolt ajtaját

Tegnap reggel jelentették, hogy az éjszaka betörték Szombathelyen, az Ady téri élelmiszerbolt bejárati ajtajának üvegét. A kár 30 ezer forint.

Meglépett a pénzváltó

Tegnap délelőtt a szombathelyi Főtéren egy ismeretlen 680 ezer forintot ajánlott 2500 euróért egy büki lakosnak. Miután átvette az eurót, a forint összeget nem adta át, inkább elfutott a helyszínről. Keresik.

Elfogták a tolvajokat

Tegnap délután lakossági bejelentés alapján fogtak el három besurranó tolvajt Körmenden. Egy lakó jelentette telefonon, hogy a szomszéd lakásban idegenek vannak, egyiküket a lakók visszatartották, ketten elfutottak, de a személyleírások alapján a rendőrök elfogták őket.

Kitépte a táskát a kezéből

Tegnap délután Szombathelyen, a Wesselényi és Széll Kálmán utcák sarkán egy ismeretlen, erős testfelépítésű, zöld kabátos férfi kitépte a kézitáskát áldozata kezéből, majd elfutott a Király utca felé. A kár 21 ezer forint.

A zsebtolvajok is elfutottak

Fél órával később az egyik szombathelyi gyógyszertár előterében egy férfi és egy nő lopta meg az egyik vásárlót, a kezében lévő nyitott táskából kivette a pénztárcáját. A nő rövid, barna hajú, nadrágot és fekete kabátot viselt, a férfi fekete dzseki volt. A lopás után a két tettes futva menekült a helyszínről. A kár 12 ezer forint.

Széket vágott a kirakatba

Ma hajnalban az egyik szombathelyi vendéglőbe törtek be. A bekerített udvarról emeltek el egy fémszéket, azzal betörték a kirakatot, majd a pincében lévő nyitott lemezkazettából készpénzt vittek el. A lopási kár 78 ezer, a rongálási kár 25 ezer forint.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek