4,5 kilométeres partszakaszt alakítanak át Keszthelyen

Új városközpont létrehozását célozták meg a beruházással.

Három fontosabb elemet és helyszínt tartalmazva, mintegy 4,5 kilométer partszakaszt érintően készültek el a keszthelyi Balaton-part fejlesztésének tanulmánytervei - közölte szerdán sajtótájékoztatón a város polgármestere.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Nagy Bálint (Fidesz-KDNP) elmondta: a város arculatát hosszú távra meghatározó projektek előkészítése mintegy másfél évig tartott, a kormányzat 400 millió forintot biztosított ehhez.

A gyenesdiási településhatártól a déli partszakaszig mintegy 4,5 kilométer hosszú vízparti területet, a jelenlegi futballpályát, valamint a parthoz közeli Kresz-parkot érinti a fejlesztés,

amelynek tanulmányterveit nyílt közbeszerzési pályázat után két tervezőiroda készítette el.

A polgármester úgy fogalmazott: az volt a céljuk, hogy a teljes partszakasz ligetes, parkos sétányként bejárható legyen, ehhez nemcsak állami, de évtizedek óta lezárt magánterületekre is sikerült használati jogot szerezni.

A második elemként a futballpálya továbbfejlesztésével sport- és szabadidőközpontot hoznának létre, ezzel a városi strand zöldfelületét is növelni tudják, egy wellnesscentrum kialakításával pedig a strandszezon meghosszabbítására is lehetőség nyílik.

A tervezett beruházás harmadik eleme a Kresz-park, amelynek fő funkciója megmarad, de modernizálják, kerékpáros ügyességi pályával bővítik, valamint korszerűsítik a sportfunkcióit és a zöldfelületeket.

Az elképzelések tervvé formálásban részt vett a Magyar Művészeti Akadémia, a Budapesti Műszaki Egyetem, de a helyi lakosok és civil szervezetek véleményét is kikérték. A tanulmányterveket a városi és a megyei tervtanács már értékelte, a véglegesítés heteken belül megtörténik - emelte ki Nagy Bálint.

Úgy fogalmazott: új városközpont létrehozását célozták meg a beruházással, amelynek

következő fázisában a Helikon Parkon keresztül összekötnék a sétálóutcát és a Festetics-kastélyt a Balaton-parttal.

Az MTI kérdésére hozzátette, hogy az előzetes számítások szerint a három elemből álló balatoni fejlesztés várható költsége 6-9 milliárd forint között alakulhat.

Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: Keszthely Balaton-partjának a kihasználatlanság miatt is szüksége van fejlesztésre, tudomásul véve azt, hogy ezt óvatosan kell megtenni. Elvetették például azt az elképzelést, hogy a futballpálya helyére szálloda épüljön és azt is, hogy termálvizes fürdőt alakítsanak ki, de a sportfunkciók fejlesztése vagy a wellnessközpont megépítése fontos az itt élők és az ide látogatók számára a szezon kiterjesztése miatt is - jegyezte meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság