Nem lehet tudni, mennyi vulkáni hamu került a szombathelyi légtérbe

A hétvégén Magyarországot is elérte az izlandi vulkáni hamu felhő. A Levegő Munkacsoport úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy Budapesten néhány óra alatt a szokásos ötszörösére, míg Nyíregyházán nyolc-tízszeresére növekedett a levegő szennyezettsége. A Nyugat a Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőségnél érdeklődött, szerkesztőségünk azonban azt a tájékoztatást kapta, hogy légszennyezettség méréseket a térségben csak időközönként végeznek, mivel azonban jelenleg nincs mintavételezés, így nem lehet tudni, hogy a helyi légkört mennyire terhelte meg a tűzhányó kitörése.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek