Tiltakoznak a szülők az emelt óraszámú angol nyelvi képzés megszüntetése ellen. Két hagyományos, egy magyar-német két tanítási nyelvű-, valamint egy nemzetiségi osztály kezdheti meg a következő tanévet a szentgotthárdi Arany János Általános Iskolában. Nem indul viszont emelt óraszámú angol nyelvi képzés -számol be a gotthardtv.hu. A város képviselőtestülete márciusban azzal indokolta döntését, hogy a fenntartó önkormányzat erre a célra nem kapott kiegészítő támogatást, és a személyi feltételek sem biztosítottak. Az emelt óraszámú nyelvi képzés megszüntetése ellen a szülők tiltakozásukat fejezték ki, levélben megfogalmazott kérésüket átnyújtották a képviselő testületnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!