Még mindig habzik a Rába

A Rába habzása ugyan csökkent az elmúlt hónapokban, de április elején ismét jelentősebb habképződés volt megfigyelhető a folyón. A problémát a mintavételt végző PRONAS jelezte a magyar és az osztrák vízügyi hatóságoknak. A bécsi Környezetvédelmi Hivatal további vizsgálatokat végez, illetve arra kérte a környezetvédőket, hogy nagyobb habzások idején vegyenek víz-és habmintát a Rábából. Az osztrák szakemberek Ausztria más folyóit is megvizsgálják, ahol ugyancsak észleltek habképződést. A részletes elemzésekről, összehasonlításokról tájékoztatni fogják a PRONAS-t.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek