A természeti értékekről tanácskoznak három napon át Szombathelyen

A konferencia apropóját az adja, hogy a Kerekerdő Alapítvány ebben az évben szervezi meg 20. alkalommal a Szőcei szénagyűjtő tábort. Az elmúlt 20 évben közel 1000 fő vett részt a természetvédelmi táborban, kétkezi munkával is hozzájárulva a Szőcei tőzegmohás, fokozottan védett terület megőrzéséhez. A résztvevők között többen vannak olyanok, akik általános iskolásként kezdtek ebbe a táborba járni s most leendő biológusként is még minden évben eljönnek ide. Az alapítvány célja a mostani konferenciával pedig az, hogy a lápok és egyéb élőhelyek jelentőségére és az őket veszélyeztető tényezőkre is ráirányítsuk a figyelmet.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek