Elkezdődött a körmendi Szabadság tér rekonstrukciója

A város a Nyugat- dunántúli Operatív Program pályázatás nyert támogatás a felújításra, melynek célja, hogy a jelenleg parkolóként üzemelő Fő tér elnyerje belvárosi funkcióját – olvasható a város honlapján. Az átépítési munkák során energiatakarékos közvilágítási rendszert építenek ki, mely a gyengén látóknak is segíteni fog a tájékozódásban. A tér átalakításnál szem előtt tartják a mozgáskorlátozottak érdekeit, valamint a kivitelezési munkáknál hangsúlyt fordítanak a hátrányos helyzetűek bevonására. A rekonstrukció során, a téren zöldfelületek és járófelületek, szökőkutak, utcabútorok is helyet kapnak, valamint közterületi parkolókat is kiépítenek majd.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek