Sikeres pályázatoknak köszönhetően a Vas megyei településen több beruházás is zajlik egy időben. A nyárra befejeződik az iskola új tornatermének építése, és megújul a templom és annak környezete is. Az iskolabővítést az indokolta, hogy egyre több a tanulók száma, és az eddigi tornaszoba már nem volt elég a sportoláshoz illetve a különböző szabadidős vagy kulturális rendezvény megtartásához. Az új épületrészben egy só-szobát is kialakítanak. A beruházás 240 millió forintból valósul meg. Az egyházközségtől elnyert 20 millióból pedig megújul a templom tetőszerkezete, de az épület környékét is rendbe teszik, valamint új parkolókat is kialakítanak. Május végére pedig elkészül az az egy kilométeres kerékpárút, ami Tanakajdról könnyíti meg a település elérését.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!