Bár az év első hónapjaiban rekordot döntött az állástalanok száma hazánkban,Vasban ennél kedvezőbb a helyzet. Márciusban 5 százalékkal, áprilisban 10 százalékkal csökkent a munkát keresők száma a megyében – tájékoztatott Kiss Ambrus a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Közpint főigazgatója. A gazdasági válság során visszaesett feldolgozóipari tevékenység az elmúlt hónapokban - ha kismértékben is, - de megélénkült, ennek megfelelően az ágazatban megnőtt az igény a szakemberek iránt. A munkaadók leginkább a feldolgozóipar és a kivitelező építőipar területén keresnek munkaerőt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!