Pünkösdi Vigasságok Gencsapátiban

Már szombaton elkezdődtek a pünkösdi vígasságok a vasi községben motoros felvonulással, könnyű zenei koncertekkel. Ma a gencsi söprű néptáncversennyel folytatódnak a programok, melyen a régió néptánc hagyományait igyekeznek bemutatni, immáron 14. alkalommal. Soprontól a Muravidékig mindenhonnan érkeznek néptáncegyüttesek, akik szakmai zsűri előtt mutathatják be tudásukat. Idén újdonságot is láthat a közönség a Gencsi söprűn – tudtuk meg Varga Albin szervezőtől.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek