Szombathelynek 13 testvérvárosa van, ezzel a lista harmadik helyén áll. Hazánkban a legtöbb ilyen jellegű összefonódása Szegednek van, összesen 17 várossal tartanak szorosabb kapcsolatot, a második helyen a szomszédos megye központja, Zalaegerszeg van. A testvértelepülések alapötlete szerint egy-egy földrajzilag távol eső város azért alakít ki partneri viszonyt egymással, hogy az emberek közötti és a kulturális kapcsolatokat erősítsék. Európa más részein ezeket egyébként ikervárosoknak vagy barátság-városoknak is hívják. Szombathely a képzeletbeli dobogó harmadik fokát Székesfehérvárral illetve Debrecennel osztja meg. A teljesség igénye nélkül elkészült lista szerint egyébként a Zemplén megyei Salgótarján áll az utolsó helyen, nekik mindössze 5 várossal van együttműködésük.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!