24 órás nyitva tartással, állandó felügyelettel 27 fizetős parkolóhelyet alakítottak ki a Vasút utcában, amit ma reggeltől vehettek birtokba az autósok. A kerítéssel, sorompóval ellátott területen két helyet festettek fel a mozgássérültek részére. A vasútállomás környékén egy-egy vonat érkezésekor a kevés parkolóhely miatt rendszeresen alakul ki közlekedési káosz, ezen próbálnak enyhíteni a most átadott parkolókkal. A 100 forintos óradíj mellett, napi jegyet is vásárolhatnak a távolabbra utazók. A legrövidebb idő egyébként, amire jegyet vehetnek a parkolóban, fél óra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!