Rendőrségi felhívás

A Szombathelyi Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya baleset körülményeinek tisztázása érdekében kéri annak a gépkocsi vezetőjének a jelentkezését, aki 2010. május 27-én (csütörtök) 13 óra 15 perc körüli időben Bükön, az Ifjúság útja és a Forrás utca kereszteződésében egy német állampolgárságú kerékpárossal ütközött, majd ez követően a kórházba szállította. Kérik azok jelentkezését, akik látták a balesetet, vagy az ütköző gépkocsiról érdemleges információval rendelkeznek. Telefon: 107, vagy 94/521-037, 06/30/9869-257


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek