Az Egyházmegyei Karitász állófogadásra várja ma délután három órára a Martineum Felnőttképző Akadémián az adakozókat a szegény sorsú családok megsegítésére. A válság miatt Vas és Zala megyében is ezrek veszítették el munkahelyüket. A Kríziskamra fő célkitűzései között szerepel, hogy tartós élelmiszert gyűjtsenek a rászoruló, többgyermekes családoknak, illetve lakbér- és közmű-fizetési támogatást adnak nekik. Emellett a szervezet üresen álló plébániákat újítana fel, ahol gyógyult szenvedélybetegek, pszichiátriai problémákkal küzdő, illetve megváltozott munkaképességű emberek nappali ellátására lenne lehetőség, és munkalehetőséget teremtenének nekik külső partnerek bevonásával.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!