Óvodafejlesztés Körmenden

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében az Európai Unió támogatásával valósulhat meg a Dr. Batthányné Coreth Mária Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat épületének felújítása. Az önkormányzat célja a hatékony és színvonalas nevelési program létrehozása, valamint az épület állagmegőrzése és energiatakarékosság biztosítása. A projekt összköltsége több mint 142 millió forint, amelyből a belső térben korlátok és útbaigazító táblák elhelyezését, kívül hőszigetelést és mozgáskorlátozott parkolóhely kialakítását, illetve a gyerekek nevelését segítő eszközök beszerzését finanszírozzák. Az előkészületek május végétől folynak, a kivitelezés befejezése pedig augusztus közepére várható.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek