Indul a Nyugat Rádió balatoni járata

A Nyugat Rádió 2010-ben is folytatja a „Balatoni Járat” című élő kitelepüléseit a magyar tenger partjáról. Az idei nyáron már öt helyszínre látogat el a kihelyezett stúdió a délelőtti műsorral. A naponta 7 és 12 óra között jelentkező adásban a vendégek nyaralási tippekkel, szabadidős programokkal és hasznos utazási tanácsokkal szolgálnak a 88,4 hallgatóinak.

A Balaton partjáról jelentkező népszerű műsor segítségével az idei szezonban a gyenesdiási, vonyarcvashegyi, keszthelyi, balatongyöröki és nagyvázsonyi önkormányzatok, valamint turisztikai szolgáltatók kapnak megjelenési lehetőséget. Az első műsor Gyenesdiásról, a Diási Játékstrandról szól holnaptól.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek