Módosul a gépjármű átírás

Kidobhatjuk a régi szerződésmintát, július elsejétől már csak az újakat fogadják el a szombathelyi okmányirodában is. A közúti közlekedés nyilvántartásáról szóló törvény írja elő a kötelező tartalmat, eszerint tartalmaznia kell az eladó és a vevő személyi adatait, ide értve a lakcímet is, valamint a műszaki adatokat. Az előbbieken túl az új szerződésekben benne kell lennie a vételárnak, a forgalmi engedély és a törzskönyv számának is. A szombathelyi okmányiroda elkészítette azokat a nyomtatványmintákat, amelyek megkönnyítik az adásvételi szerződések elkészítését. Ezek az okmányiroda portáján vagy a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán térítésmentesen beszerezhetőek, illetve a www.szombathely.hu honlapról letölthetőek.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek