Pókemberek

Birokra kelt a hétvégén a SIC mászófala és közel 150 falmászó. Néhányszor ugyan a fal került ki győztesen, de összesítésben a sportolók nyertek. Sokszor nem is csak a falat, de saját magukat is legyűrték.

Két éve újították fel a Savaria Ifjúsági Centrum aulájában található mászófalat. Az addig csak egy falra épített akadálypálya a teljes teret birtokba vette, és a plafonon átkúszva már a túloldalon is sportolási lehetőséget kínál a magnéziás tenyereknek és a dagadó combizmoknak.

Vakon mászva

A hétvégén közel 150 sportoló próbálta legyőzni az elemeket, szombaton és vasárnap a IX. Hannibál Kupa keretén belül ifjúsági és magyar bajnoki fordulót is tartottak. A szombat főként a gyerekeké volt, vasárnap aztán érkeztek a hegyimentőket is megszégyenítő ügyességgel falat mászó felnőtt versenyzők.

Falmászóverseny oladon
Magnéziás tenyér a siker záloga
Mészáros Zsolt

- Jövök egy pillanat, csak biztosítom a következő versenyzőt – mondja Rózsa Marcell versenyző, Egyesületi elnök, edző és versenyszervező. Vasárnap déltájt érkezek ki a SIC-ben, ahol kellemes reggie zene és rántott hús illat spannolja a falmászókat. Ha nem tudnám, hogy verseny van azt hittem volna, hogy egy edzés közepébe, vagy egy különös hobbinak élő baráti társaság legjavába csöppentem. A versenyzők jól ismerik egymást, buzdítják a másikat és egy-egy átfogásnál, látványosabb kiugrásnál úgy éljeneknek, mintha sajátja lett volna. A falmászók egy nagy család, ezt egyből észrevettem. A falmászó akrobatákat nézve pedig izzadni kezd a tenyerem. Bízni saját erődben, az ujjbegyeiden és a lábujjak kitartásában, ez az ami felvértezi a falmászókat. Bár a tenyér izzadás nemcsak nekem jár ki, fogy a magnézia rendesen.

Falmászóverseny oladon
Mi az a gravitáció?
Mészáros Zsolt

- Hát igen, az egyik legfontosabb, hogy ne csússzon a tenyerünk. Ez alapvető a sikeres mászáshoz. Ezen kívül nemcsak fizikailag kell felkészülni, de mentálisan is rá kell hangolódni a dologra. Ez most egy kijelölt pálya ahol az ember nagyjából eltervezi, hogy miután mit fog tenni, mi a következő lépés. A selejtező után azonban már vakon fogunk mászni. Ez azt jelenti, hogy mászáskor csak a versenyző van a pályán, előre nem is látja, hogy mit kell teljesíteni, csak akkor szembesül vele amikor ott áll már a fal előtt – mondja Rózsa.

Legyőzni a falat, és önmagad

- Ez a falmászás legszebb pontja, amikor az ember eléri a kitűzött pontot és túllendülve a saját fáradságán legyőzi önmagát és a falat - mesél tovább Rózsa Marcell. Én meg tovább követelem tekintetettem azt a fehér trikós versenyzőt aki a gravitációra rácáfolva már fejjel lefelé mászik a mászófalon. Marcellel pedig tovább beszélgetek és érdeklődöm melyik a fal legnehezebb pontja.

Falmászóverseny oladon
Függő játszma
Mészáros Zsolt

- Mindenkinek más, meg persze ez változik attól is, hogy épp milyen pályát kell teljesíteni a falon. Talán ott kell a legjobban koncentrálni ahol a fal és a plafon találkozik. De most ismételten elnézésedet kell kérnem, mert megint másznom kell.

Én pedig maradok még nézelődni. Nem bánom meg. Amit annak idején Sylvester Stallone mutatott hasonló produkciót a Függő játszma című filmben, azt most élőben is láthattam. Marcell átugorva egy másik falszakaszra egy apró kis kapaszkodót elkapva haladt tovább a pályán. Még most is leizzad a tenyerem.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport