A Sopront is legyőzte a Körmend

A Sopron legyőzésével remek főpróbát tartott a szombati FALCO elleni rangadó előtt a MJUS-Fortress Körmend kosárlabdacsapata. Németh István is visszatért.

Az egyik nagy riválisát, a Kis-Rába menti Takarék-Soproni KC együttesét fogadta a hétközi, szerdai 3. forduló mérkőzésén a MJUS-Fortress Körmend élvonalbeli kosárlabdacsapata.

Gyors ritmusban játszottak a csapatok az első negyedben. A feldobásnál a Sopron hozta el a labdát, az első kosarat pedig Brooks szerezte. A körmendieknél Moore nevéhez írták az első pontokat, aztán Bell triplájával zárkózott vissza a hazai gárda. A Körmend kissé szellős palánk alatti védekezése könnyű szituációkat hozott a Sopronnak. Akik így Townes révén szereztek pontokat. A hazaiak azonban külső dobásaikkal tartani tudták magukat.

A második negyed legnagyobb eseményének a sérüléséből felépült Németh István pályára lépése bizonyult. A játékost állva tapsolta a publikum. Ezután egy kis kényszerpihenő következett, mivel az eredményjelző tábla és a zsűri asztal statisztikája eltért egymástól. Majd 10 percig állt a játék, amíg a szakemberek a hibát elhárították. A Sopron játéka felpörgött, és végül némi vendég előnnyel mentek pihenni a csapatok.

A harmadik negyedben tovább birkóztak az együttesek. Ferencz, Moore és Ruják is triplákkal válaszoltak a vendégek kosaraira, ám így is csupán egy-egy pont volt az együttesek közti differencia.

Igazán csak az utolsó etap hozott némi változást az eredményben. A körmendi csapat, élvezve a szurkolók buzdítását, kezdett egyre inkább felpörögni a mindent eldöntő 10 percre. Fodor Gergely rendre egyedül maradt a triplavonalnál, a lehetőséget pedig köszönte szépen, és sorra be is talált. Meszlényi edző ugyan még időt kért, ám a Sopron fordítani már nem tudott. Végül fölényes körmendi győzelem született.

Sabáli Balázs, a Körmend edzője: Nehéz mérkőzés volt. Kellett néhány extra hárompontos ahhoz, hogy végül biztosan tudjunk nyerni. Nem voltam igazán megelégedve a csapat támadójátékával, a védekezésre azonban nem lehet panasz. Jól védtük a 2-2-et is, Kelley csupán a negyedik negyedben tudott élni a pályán.

Meszlényi Róbert, a Sopron edzője: Azt gondolom, hogy az egész mérkőzésen mutatott játékunk alapján nem volt akkora különbség a két csapat között, mint amekkorát a végeredmény mutat. Az utolsó negyedben volt néhány extra hárompontosa a Körmendnek, ami után állva maradtunk, és nem tudtunk visszajönni a meccsbe.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport