Ha nem figyel, 500 forintnál is többet fizethet egy liter benzinért Ausztriában

Magyarországon is nagy különbségek vannak a kutaknál, de az semmi a szomszédhoz képest. Egy utazás tanulságai.

A történethez csak lazán kapcsolódó bevezető

Egyre jobban megerősödöm abbéli hitemben, hogy a politikusoknak és döntéshozóknak egyik legfontosabb dolga az lenne, hogy dolgozzanak a jelenlegi autós közlekedés alternatíváján.

Miközben azzal nyugtatjuk lelkiismeretünket, hogy a műanyagmenetes hónap során kétszer nem kértünk táskát a DM-ben, ha A pontból B pontba megyünk, hajlamosak vagyunk egy másfél tonnás vasdobozt magunkkal vinni, és ehhez iszonyú mennyiségi energiát elhasználni.

Kényelmesnek kényelmes, de nem biztos, hogy túl racionális, és valószínűleg nem tesz túl jót a környezetnek, hogy egymilliárd ember teszi ezt a bolygón.

És miközben parkolóhelyet keresve araszolunk a belvárosban, akár az is eszünkbe juthat, hogy az autó több szabadságot vesz el, mint amennyit ad.

További okosságok és a nagy terv

Mondom mindezt zárójelben, kiegészítőként, misszióként, mert az igazság másik fele az, hogy autózni kellemes.

Lehetőséget ad például arra, hogy hogy néhány nap alatt több közeli országon is végigrobogjunk, ami nemcsak azért jó, mert utazni és látni mindig hasznos, de azért is, mert más szemmel tudjuk nézni saját kis világunkat.

Nyugat.hu

Ebből a szempontból majdnem mellékszál a benzinár kérdése, de ha már belefutottam, leírom, csak azért, hogy más ne fusson bele: amúgy is sok felesleges kiadással jár a másfél tonnás vaskaszni fenntartása és mozgatása.

Szóval az utóbbi öt napban négy országon gurultam át (Magyarország, Szlovénia, Olaszország és Ausztria). Nem mentem túl messzire, csak egy kisebb kört tettem a régióban, így aztán költségcsökkentés kedvéért rápislantottam a benzinárakra, hogy a határoknak majd melyik oldalán lesz érdemes tankolni.

Fel nem írtam, meg sem jegyeztem a pontos számokat, de a fejemben az volt, hogy Magyarországon a legolcsóbb a 95-ös, ennél egy kicsivel többet kell fizetni Ausztriában, még többet Szlovéniában, Olaszország pedig már szinte a horror, 500 forintos kategóriába tartozik.

Így jött a nagy terv: Ha lehet, Olaszországban nem tankolok, majd előtte Szlovéniában és hazafelé Ausztriában.

Hiba csúszott a számításba: Jóval 500 forint feletti benzinár az osztrák kutaknál

Egy darabig működött is a nagy terv. Szlovéniában teletankoltam a vasdobozt (kb. 430 forint/liter), majd jöttem mentem Olaszország északi részén, de ügyesen úgy intéztem, hogy kitartson a hazafelé vezető úton Ausztriáig.

Ki is tartott, és vasárnap későn este lazán lekanyarodtam egy, az A2-es autópályán a Wörthi-tó melletti Eni-benzinkútra.

Ahol meglepődve konstatáltam, hogy a 95-ös benzinnek literje 1,6 euró (kb. 530 forint). Sok választásom nem lévén, meg hát a világvége nem ezzel jön el, vettem 20 litert.

De azért bosszantott, és nem értettem.

Mert vagy az én memóriám nem jó, vagy négy nap alatt emelkedett ennyit a benzinár Ausztriában, esetleg ekkora különbségek vannak az osztrák kutaknál?

Nos, az utóbbi: Oberwartnál (Felsőőr) letérve az A2-esről az éjszakában már ugyancsak szelíd árakkal (1,2 euró) találkoztunk az akkor már bezárt kutaknál.

Magyarországon is nagy különbségek vannak az üzemanyagárakban, de Ausztria meghökkentett.

Talán van, aki tudja használni ezt a kis tapasztalatot.

A politikusok meg legyenek kedvesek dolgozni azon a bizonyos alternatíván.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény