Győzelmével élen telel az Admirál-Haladás

Megnyerte a Külker elleni rangadót is a szombathelyi futsal csapat, Pálmay Tamás együttese ezzel 8 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel az első helyen zárta az NB II. őszi szezonját.

Idei utolsó tétmeccsére készült ma este az NB II. Nyugati csoportját vezető Admirál-Haladás VSE futsal csapata. Czeglédiék egyik legnagyobb riválisukat, a fővárosi Külker SC-t fogadták a Rohonci úti csarnokban.

Ahogy arra számítani lehetett, ezúttal is teltház fogadta a csapatokat.

A találkozót a lelátóról nézte végig a Sampdoria szombathelyi nevelésű válogatott középpályása, Koman Vladimir is, aki egy hetes szabadságát tölti itthon. A kezdés előtt a klub köszöntötte a futballistát.

Admirál Haladás - Külker Sc
Koman Vladimirt köszöntötték a meccs előtt
Unger Tamás

Kétszer is hátrányban

Picit talán idegesen kezdtek a szombathelyiek, mintha Pálmay Tamás együttese túlságosan is tisztelte volna ellenfelét. A Külker aztán rögtön az első lehetőségét gólra váltotta. Barnácz révén már 2 és fél perc után vezettek a vendégek. A folytatásban aztán nagy erőket mozgósított meg az egyenlítésért a Hali, ám a játékosok többször is „meghaltak a szépségben”, így a gól egyelőre elmaradt. Egészen a 13. percig, amikor is Jáger vette be Baráth kapuját. Nem sokáig örülhetett azonban a népes szombathelyi publikum, hiszen két perccel később egy szabadrúgás után elképesztő „malac góllal” megint a kékek szereztek vezetést. A félidőig már nem változott az eredmény, így 2-1-es Külker előnnyel mehettek öltözőbe a csapatok.

Admirál Haladás - Külker Sc
A szerencsétlen pillanat. Második gólját szerezte a Külker
Unger Tamás

A szünet után aztán sokat javult az Admirál játéka. Jáger elemében volt, duplájával előbb egyenlítettek, majd fordítottak a zöld-fehérek. Kilenc perccel a lefújás előtt aztán Horváth Péter is betalált. Szétesett a Külker, több alkalommal is csak a szerencse, vagy éppen Baráth kapus bravúrjai mentették meg őket a kiütéstől. Mivel meccsben maradtak, az utolsó hét percre vészkapussal támadtak, és bizony Siposnak is több alkalommal kellett nagy védést bemutatnia. A vége parázs hangulatú lett, mivel a pestiek nem bírták el a vereséget, többször is durva faultokkal állították meg a szombathelyieket. Az edzőjüket a lelátóra küldték a játékvezetők, aki végül a büfében próbált megnyugodni. A lefújás után aztán senkinek sem nyilatkozott. Jól kiszúrt mindenkivel… : )

Az újonc Admirál-Haladás VSE megérdemelten nyert, ezzel tehát őszi első, hét pont az előnye a második Keszthellyel szemben, ráadásul úgy, hogy a zalaiak egy meccsel többet játszottak.

Pálmai Tamás, az Admirál-Haladás VSE edzője: Két részre bontanám a meccset. Az első félidőben még döcögött a szekér, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt elterveztük. Aztán a második félidőben változtattunk, igyekeztünk fárasztani az ellenfelünket, hiszen csupán három cserejátékossal érkeztek. Ez végül bejött, így gratulálok a fiúknak, remekül küzdöttek. Nagyon fontos rangadót nyertünk meg.

M Gy D V L - K Gk P
1. Admirál-Haladás VSE 10 8 1 1 68 - 22 +46 25
2. Keszthelyi Haladás SC 11 6 - 5 63 - 56 +7 18
3. ELTE SE 11 5 3 3 42 - 50 -8 18
4. Külker SC 9 5 2 2 41 - 29 +12 17
5. Szuperinfó-Vác FSE 10 5 2 3 37 - 33 +4 17
6. Rába ETO II. 10 5 - 5 43 - 41 +2 15
7. Vasas-Fortuna Futsal II. 10 4 2 4 39 - 37 +2 14
8. Tolna-Mözs 11 3 5 3 36 - 43 -7 14
9. FTC-6x6 Taxi II. 10 4 1 5 39 - 43 -4 13
10. Dunaújvárosi Főiskola 11 4 1 6 34 - 43 -9 13
11. MAFC BME 10 4 - 6 35 - 44 -9 12
12. Rákosmenti Futsal Club 10 3 1 6 45 - 57 -12 10
13. Érdi Asterix Futsal Club 11 2 - 9 48 - 72 -24 6
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport