Jelentősen emelkedett az utasok száma a GYSEV Zrt. vonalain az év első nyolc hónapjában, a vasúttársaság a tavalyi adatokhoz képest 121 ezerrel több utast szállított januártól augusztusig, ami 5,9 százalékos emelkedés. A GYSEV Zrt. belföldön Sopron és Győr, valamint Sopron és Szombathely, illetve Sopron és Szentgotthárd között végez személyszállítást. Az emelkedés mértéke a teljes árú menetjeggyel és az üzletpolitikai kedvezménnyel utazók esetében a legszembetűnőbb, mindkét esetben kétszámjegyű. Többen választották a GYSEV Zrt. InterCity járatait is: a tavalyi év első 8 hónapjához képest idén januártól augusztusig 15 ezer 300-zal többen utaztak InterCityvel - áll a vasúttársaság közleményében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!