Kilenc megyében csaknem 500 közfoglalkoztatott vesz részt a határvonalak tisztításában – tájékoztatta a közfoglalkoztatási program kommunikációs felelőse az MTI-t vasárnap. Samu Attila közleménye szerint úgynevezett határnyiladékot kell azokon a határszakaszokon kialakítani, ahol a határvonal sűrű növényzeten vagy más, a rálátást gátló terepviszonyok között halad. Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Nógrád, Vas és Zala megyében az államhatár tisztítást igénylő szakasza 1036 kilométer hosszú. A határnyiladék tisztítási Start-munka mintaprogramban részt vevők heti utólagos munkabérben részesülnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!