Bezárhatja szombathelyi gyárát a Kronospan

Bezárja szombathelyi gyárát és elviszi Magyarországról a termelést a Kronospan Holding GmbH, ha a helyi önkormányzat nem teszi lehetővé a tervezett milliárdos beruházási program megvalósítását – írja a Napi Gazdaság. A lehetséges kivonulást szerdán jelentették be a Falco Forgácslapgyártó Zrt.-nél – írja a lap. Az ország egyik legnagyobb, mintegy 200 dolgozót foglalkoztató fafeldolgozó üzeme és az önkormányzat azt követően került összetűzésbe, hogy a város közgyűlése elutasította a társaság kérését, hogy területét bővíthesse és beruházási programot valósítson meg. A Falco az új üzembe laminálósort, valamint nagy teljesítményű présgépeket kíván telepíteni. A közgyűlés lakossági tiltakozás után arra hivatkozva utasította el a tranzakciót, hogy a beruházás megvalósítása után nőne a zajszint. Ezt a Falcónál cáfolják.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek