Osztrák-magyar energiahatékonysági projekt indult

Közösen épít ki energiahatékonysági tanácsadó hálózatot a nyugat-dunántúli térségben a bécsi és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az ausztriai Energiagazdálkodási Intézet, valamint a Centrope közép-európai régiót Magyarországon képviselő Ceurina Kft. – tájékoztatta utóbbi társaság az MTI-t. A 2014 február végéig tartó projekt több mint két éves időtartama alatt az osztrák szakemberek legalább húsz, elsősorban épületgépész végzettségű nyugat-dunántúli tanácsadót képeznek majd ki váltakozó, magyar és ausztriai helyszíneken. Ezt követően a frissen végzett energiahatékonysági tanácsadók két-három, az önkormányzatok számára ingyenes projektben bizonyítják majd szakértelmüket: új és már működő közintézmények energiatakarékos üzemeltetésére dolgoznak majd ki konkrét, számításokkal megalapozott, gyorsan megtérülő megoldásokat. A bevezetni kívánt modell mintája ÖkoBusinessPlan néven tíz éve működik sikeresen Bécsben.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek