Pártot alapít Gyurcsány Ferenc

A volt miniszterelnök az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platform egyéves születésnapi rendezvényén, a Fáy utcai Vasas-sportcsarnokban tudatta: mivel az átalakítására tett erőfeszítéseiket kudarcosnak ítélik, távoznak az MSZP-ből és új pártot alapítanak. Elmondta, hogy pártjukat a már létező Demokrata Párt bázisán hozzák létre, annak nevét, alapszabályát és vezetőségét is megváltoztatva. Gyurcsány bejelentette, hogy az MSZP-frakcióból távozó tíz politikus - rajta kívül Baracskai József, Ficsor Ádám, Kolber István, Molnár Csaba, Oláh Lajos, Szűcs Erika, Vadai Ágnes, Varju László és Vitányi Iván - szombaton új képviselőcsoportot alakított, vezetőjéül Molnár Csabát választották.
A szombati rendezvényen a Demokratikus Koalícióhoz tartozókon - több korábbi MSZP-s országgyűlési képviselőn, így Csiha Juditon, Kósáné Kovács Magdán, Szabó Zoltánon és Vojnik Márián - kívül ott volt Bauer Tamás és Eörsi Mátyás korábbi szabad demokrata képviselő, Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF egykori szóvivője, Vágó István televíziós műsorvezető, Bálint György agrármérnök és Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat korábbi vezetője.(Forrás: MTI)

Arról, hogy a szombathelyi szocialista országgyűlési képviselők miként vélekednek a különválásról, itt olvashatnak... Ipkovich és Nemény marad az MSZP-ben 2011. October 22. 11:47

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Ipkovich és Nemény marad az MSZP-ben

A Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció Platform ma bejelentette, hogy új frakciót alapít az országgyűlésben. Ipkovich szerint Gyurcsány most leveszi az őszödi beszéd terhét a pártról.

Hírek