2012. február 1-jén lett dr. Tiborcz János dandártábornok a Vas megyei Rendőr-főkapitány, ezzel együtt beköszöntött egy "sötét" korszak a rendőrség kommunikációjában is. A napi rendőségi jelentések kis túlzással manapság már szinte csak ittas biciklisek és "szalámitolvajok" elfogásából állnak, később pletykákból derül ki, hogy közben valójában történtek olyan dolgok, amik igenis az itt élők életében fontos hírek lehetnek.
A megyei rendőrség vezetője ugyanis - ezt többször nyilvánosan is hangoztatva - úgy gondolja, hogy csakis akkor érzik jól és biztonságban magukat az emberek, ha nem tudnak arról hogy mi történik körülöttük. Ezért a rendőrségnek csak a jó hírekről szabad beszélni, és azokat a bűncselekményeket pedig, ahol nincs meg a tettes és tart a nyomozás, nagyrészt el kell hallgatni. Ez néhány esetben a nyomozás érdekeire való tekintettel érthető is lenne, csakhogy a dolgok a XXI. században már nem teljesen így működnek: az internet segítségével a legtöbb hír nem marad titokban, pletykák indulnak el, amiknek tény - főleg a sokadik elbeszélésből hallva már -, sokszor közük sincs a valósághoz, és összeesküvés-elméletek gyártódnak, hogy erről vagy arról vajon miért nem mer beszélni a rendőrség.
A média feladata, hogy tájékoztassa az embereket, bűnügyi rovatunk olvasói láthatják, hogy egy-egy témát mindig igyekszünk a lehető legteljesebben feldolgozni, ezért szinte kivétel nélkül az eset helyszínén dolgozunk, és ilyenkor természetesen megpróbálunk a hivatalos változatnak is utánakérdezni. De legtöbb esetben elutasítást kapunk, így marad a saját információból dolgozás. Azon túl, hogy a rendőrségnek törvényi kötelezettsége lenne tájékoztatni, úgy gondolom, hogy a rendőrségnek nem a történések elhallgatásával kellene az emberek biztonságérzetét növelni, hanem azzal, hogy megmutatják hogy ha "helyzet van", akkor igenis ott vannak, és rendet tesznek.
Mi, a sajtó munkatársai már régóta háborgunk a tájékoztatás hiánya miatt a hivatalos utakon, de érdemi változás ezidáig nem történt, ezért így, a nyilvánosságot felhasználva vagyunk kénytelenek megkérni dr. Tiborcz János urat, hogy tartsa tiszteletben annyira az embereket és a hatályos törvényeket, hogy eleget tesz a fentiekben felsoroltaknak és nem a "régi idők" módszerével ködösítéssel és elhallgatással próbálja meg fenntartani a biztonság látszatát.
Horváth Balázs
bűnügyi újságíró