November közepén hallhattuk a Széljegyzet című rovat első adását. Miképp jött az ötlet, hogy édesapád jegyzeteid felolvasd?
Nem sokkal az elvesztése után kezdtek el feltörni a tervek. Elsőként talán a düh inspirált, hisz az elmúlt tíz évben mintha elfelejtették volna Kéner Gábor nevét és munkásságát. Bár 2006-ban sajtódíjat kapott, hallani, olvasni nem lehetett tőle. Ahogy egyik írásában meg is említi: majd egyszer beszámol arról, milyen 55 évesként munkaügyi központba járni, mennyire megalázó egy ilyen szakmai pálya után sorban állni álláskeresőként.
Hasonló gondolatok közt vettem egy fekete, üres könyvet, amibe azokat a terveket, ötleteket, megvalósításra váró projekteket írom, amik vele, a munkásságával kapcsolatosak. Így kaptam lehetőséget a Nyugat Rádiótól, szinte elsőre az ügy mellé álltak. Úgy gondolom, ez nem csak emlékápolás, hanem egy óriási hiánypótlás is. És nem akarom beismerni magamnak, hogy ez miért most történik, inkább nézek előre és csinálom.
Mi alapján döntesz arról, hogy mi kerüljön adásba?
Az elmúlt 10 év írásai közül válogatok, ezeket apám a táskájában őrizte két pendrive-on. Sosem láttam, sosem olvastam őket előtte, pedig mindannyian tudtuk, hogy az írást a hivatalos visszavonulása után sem fejezte be. A több száz jegyzet közül azokat válogatom ki, amelyek általános érvényű gondolatokat, emberi értékeket, társadalmi problémákat mutatnak be, függetlenül attól, hogy az adott történet mikor és hol játszódik. Fontosnak érzem ezt, nem csak apám szempontjából. Itt a kettő hivatalosan elválik, bár bennem megmarad mélyen a kötődés is. Ez egy hiánypótló rádióműsor, Kéner Gábor jegyzeteiből. Illetve tisztelgés a műfaj előtt is, hisz a régi rádiós hagyományokhoz visszanyúlva minden vasárnap a krónika után jelentkezik a műsor, hasonlóan a tíz évvel ezelőtti adásokhoz.
Bár édesapádat valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, beszéljünk kicsit a szakmai útjáról!
Zalaegerszegen született, s nagyapám javaslatára gépésztechnikuskéntvégzett. Ugródeszkaként a helyi Ganz-Mávag-ban helyezkedett el. A munka mellett folyamatosan tanult, képezte magát, az éjszakai műszakban pedig verseket, novellákat írt.
Húsz évesen került a Zalai Hírlaphoz, időközben elvégezte az újságíró iskolát, és hamarosan már a rádiózásba is bekapcsolódott. Először a Győri Rádiót, majd a Kossuth és Petőfi adókat tudósította, míg a Magyar Rádióba került, s rövid budapesti munka után a Győri Rádió Vas-Zala megyei tudósítója lett.
1980-tól dolgozott Szombathelyen, és nekiállt fejleszteni a Magyar Rádió Thököly utcai szerkesztőségét. Eközben főiskolai végzettséget szerzett, és már saját műsorokkal is büszkélkedhetett. Tíz évvel később a városi televízióban kapott önálló műsorsorozatot „Nyakkendő nélkül…” címmel, melyben ismert és kevésbé ismert helyiekkel, elszármazottakkal folytatott kötetlen beszélgetéseket. 1999-ben a Megyei Közgyűlés és a Magyar Rádió elnökének felkérésére vállalta el és koordinálta a Magyar Rádió 10. körzeti stúdiójának vezetését. A keze közül kikerülő, akkor még fiatal rádiósok a mai napig a szombathelyi és az országos média munkatársai.
33 év után az átszervezések és változások áldozataként hagyta el a Magyar Rádiót. Élete során hatszor jutalmazták a Magyar Rádió Nívódíjával, kétszer kapta meg a „Legszebben beszélő Magyar Rádiós” díját, Öltöző című műsorából szerkesztett könyve nagy sikert aratott a 90-es évek végén, amiből még ma is őrzök több példányt. Jól kitaposott utat és maradandó nyomokat hagyott maga után.
Akárhogy is nézzük, az ő útját folytatod, persze a magad módján. Művészlélek vagy, író, kutató, zenész. Kihagytam valamit?
Pár éve hivatásszerűen is fotózom, idén fejeztem be a MÚOSZ fotóriporteri képzését, így az újságírás mellett már több lehetőség is megnyílik előttem. De a Csáth-kutatással sem hagytam fel: szeptemberben publikáltam egy hosszabb tanulmányt egy száz évvel ezelőtti naplóbejegyzése kapcsán. A zenélés egy kisebb szünet után újra beindult, de ez még képlékeny: remélhetőleg nyáron már bemutatkozhatok egy meglévő szombathelyi formáció „special guest” tagjaként. Szívesen főzök – másoknak is –, és mellékesen közösségi oldalakat szerkesztek. Főállásban amúgy reklámszövegíróként dolgozom. Budapesten élek saját háztartásban saját macskával, és egy boldog párkapcsolatban.
A rádiózás szeretete mellett mi az, amit édesapádtól örököltél?
Már az elejétől kezdve hatott rám a stílusa, és ami a legszebb, hogy otthon is olyan megfontolt, kimért és bölcs volt, mint a műsoraiban. Nála mindig az utolsó mondat volt a fontos az írásaiban, és tulajdonképpen már én sem tudok másként írni. Vonásainkban is egyezünk, és mindkettőnknek megvan a maga rigolyája. Ahogy nála sem, úgy nálam sem mindegy, hogy például mi hol van a hűtőben – centire pontosan. A hangunkat már többször összekeverték telefonban, de ez büszkeséggel tölt el. Az alma és a fája esete.
Ami a rádiózást illeti: nálam a rádiós-újságírói munka szeretete kisiskolás koromban kezdődött, amikor elkísértem őt a Thököly utcai stúdióba, a szalagos magnók, tárcsás telefon és telex-gépek birodalmába. Néztem, majd lassan kezdtem ráérezni az ízére, figyelni az emberek tekintetét, fontosnak tartani egy sóhajtásnyi szünetet. Aztán ez addig fajult, hogy két évig dolgoztam egy budapesti rádiónál, majd elkerültem a nagy közszolgálati rádióhoz. A leépítés engem is érintett, de apámhoz hasonlóan én sem adtam le a belépőkártyámat.
Milyen terveid vannak a jövőt illetően?
Neki köszönhetően ötletből nem szenvedek hiányt. A jegyzet-rovaton kívül már folyamatban van régi műsorának, egy Nívódíjas szocioriport-sorozatnak a digitalizálása. Miski Ádámmal, apám egykori kollégájával kezdtük el a 15 évvel ezelőtti szalagokat bejátszani. Tervem egy „Pannon történetek” (ez volt a műsor címe) riportkönyv kiadása, felfrissítve az adott helyszíneken készült szociofotókkal.
Nagy tervem egy díj létrehozása is. Apám kétszer kapta meg a Legszebben beszélő Magyar Rádiós díját, ami nem kis teljesítmény. Úgy gondolom, hogy a vasi, vas megyei származású aktív rádiósok büszkén tekintenének egy olyan Kéner Gábor-díjra, amit nyilván évente kapna meg a legszebben beszélő vasi rádiós.
Több mint fél éve működik egy facebook-oldal ( facebook.com/kenergabor), amin nemcsak a vele és a körülötte zajló aktuális események követhetőek, hanem régi emlékeket, egy-egy házi receptet, vagy előkerült fotókat is publikálok. Megtaláltam pár általa felolvasott régi jegyzetet is, ez is hallgatható interneten. ( soundcloud.com/kenergabor)
"Csak" ennyi?
Hát, igazából nem. Szerintem a médiában dolgozóknak és a nézőknek, olvasóknak, hallgatóknak is érdekes lenne egy kiállítás, ami a „Vasi rádiózás 25 éve” címet viseli. A 80-as évek elején apám munkájával indult el a helyi rádiózás, majd ezt követte a Magyar Rádió körzeti stúdiója és a kereskedelmi rádiók. Izgalmas lenne ezt a 25 éves időszakot végignézni, végighallgatni. Már dolgozom rajta, és bízom benne, hogy még ez évben megvalósulhat. Ezen kívül apám Nívódíjas műsora, a színészeket bemutató Öltözővel is terveim vannak. El tudnám képzelni, hogy újrainduljon a rádióban egy hasonló műsor, akár a Weöres Sándor Színház színészeivel. Amúgy néha levegőt is szoktam venni – ha eszembe jut…
