Aczél Endre újságíró meséli Puskás Öcsiről

Vele kapcsolatban egy emlék állandóan kísért engem, és állandóan előjön belőlem; egyszerre volt mulatságos, felemelő és megható. Egy nagy embert láttam a maga "kisemberi" mivoltában. Teljesen jellemző rá, hogy a pályán ő volt a középpont, de úgy látszik, a társaságokban is mindenütt, ahol megfordult. Azt hiszem, '81-ben vagy '82-ben Londonban járt a magyar válogatott. Puskás akkortájt már nagyon szívesen utazgatott mindenhová, ahol nemzeti tizenegyünk felbukkant. Haza még nem jött - tán készült -, de már egyáltalán nem volt tilos vele szót váltani, mert nagyon sokat lazultak a viszonyok körülötte. Az Angol Labdarúgó Szövetség adott egy nagyon elegáns ebédet - az MLSZ elnöke Szepesi György volt -, ahová egy-két magyar újságírót meghívtak, így engem is, aki akkor az MTI londoni tudósítója voltam, ennek tehát idestova húsz éve. Puskást nemcsak, hogy meghívták, hanem őt ültették a díszhelyre. Voltunk vagy harmincan a Regent Street-i, első emeleti, klubszerű étteremben. Az angol nagy klubok vezetői feleségestől voltak jelen. És a feleségek arcára emlékszem, ahogy fénylő pillantásokat vetettek a körülbelül ötven angol szóval gazdálkodó Puskás Ferencre, aki minden gátlás nélkül folyékonyan beszélt, bár nem is beszélt, valósággal ömlött belőle a szó. Még vicceket is mondott - angolul. El lehet képzelni, hogy ötven szóból milyen nehéz összeállítani egy viccet, ráadásul olyan kiejtéssel elmondani, ami nem is hasonlít arra, amit az angolok beszélnek. De - és bocsánat a profán hasonlatért - mintha II. János Pál pápa beszélt volna, úgy néztek rá. És az ebéd végeztével a gazdag klubelnökök gazdag feleségei fölkapták a menükártyájukat, és a szó szoros értelmében egymást letaposva tolakodtak oda Puskás Ferenchez autogramért. Itthon valójában nem tudtuk felfogni, hogy Puskás milyen karriert futott be a Real Madridnál. És hogy mennyire népszerű a világban. Az ember gyanította - de mindig csak a 6-3 jutott eszébe, mondjuk az '54-es világbajnokság kevésbé -, hogy Puskást a világ egyik legjobb futballistájaként tartják számon. De azt, hogy a személyét ilyen, hogy mondjam, egyfajta vallásos révület veszi körül, és nem is elsősorban a 6-3 miatt, azt idehaza nem lehetett tudni. (Részlet a nemrég megjelent Gól volt, gól nem volt... című könyvből.)