2008-ban bajnok volt, 2012-ben ezüstérmes, 1994 óta mindössze kétszer, 2006-ban és idén nem jutott a legjobb nyolc közé a Falco kosárlabdacsapata. Sőt idén attól kell rettegnie a sárga-feketéknek, hogy nehogy kiessenek.
A dicső évek után tragikomikus év jött. Lézengő játékosokkal, nézők nélküli Arénával, gyenge játékkal. Valami elképesztő vereségsorozat után távozó sikeredzővel, Bencze Tamással, és nagy ígéretnek tartott, rendkívül jó ajánlólevéllel érkező, sokszor kiboruló Andlejko Mandiccsal, az öltözőfolyóson fennhangon edzőváltást követelő utánpótlás trénerrel. A profi klubból finoman fogalmazva is egy amatőr banda lett a szombathelyi kosárcsapat.
A csapatnak nincs gazdája - írják a szurkolók a fórumokon. És könnyen lehet, hogy igazuk van.
Szerettük volna ugyanis megkérdezni a tulajdonos, többségi önkormányzat képviselőjét a helyzetről, Lazáry Viktornak azonban hiába küldtük el a kérdéseinket, nem válaszolt rá. (Hol van már amikor Szabó Miklóst azért nem lehetett bejelenteni, mert Lazáry Viktor nem volt Szombathelyen és mindenképpen ott akart lenni a sajtótájékoztatón.)Munkatársától most azt a tájékoztatást kaptuk, hogy továbbította neki kérdéseinket.
Ezekre szerettünk volna választ kapni:
Mi a magánvéleménye a Falco szerepléséről? Kosárlabdát szerető emberként miként éli meg, hogy a két szezonnal ezelőtt még ezüstérmes csapat idén a kiesés elkerüléséért küzd?
A költségvetés döntő részét biztosító tulajdonosként tett-e bármit, hogy a bajnokság eleje óta, két edzővel is rosszul szereplő Falco helyzete megoldódjon, és a szurkolók visszatérjenek a lelátóra?
Mik a lehetőségei? Mi a jövőképe a Falcónak a következő bajnokságra, illetve hosszútávon?
Információnk szerint a Falco tehetséges fiataljainak, Váradi Benedeknek, Perl Zoltánnak, Bognár Kristófnak már csak egy éves szerződésük van a Falcóval. Tesz-e a klub bármit, hogy velük hosszú távú szerződést kössön?
Született-e döntés arról, hogy ki lesz a csapat edzője jövőre? Más csapatokhoz hasonlóan elkezdtük-e a tárgyalást kiszemelt légiósokkal, magyar játékosokkal?
Próbáltuk elérni Gráczer György ügyvezetőt is. Nem vette fel a telefont, így tőle sem tudtunk kérdezni. Nagyjából ugyanerre lettünk volna kíváncsiak. Hiába.
Nagy kérdés persze, hogy miért nem tesz senki semmit. Ha a jelent képtelenek is orvosolni, azért a jövőn már lehetne dolgozni.
A drukkereket aggasztja, hogy miért van csendben mindenki. Nehogy úgy járjunk, mint a Dombóvár, amely élcsapat volt, ma már nem is létezik - mondta egyikük a szerdai Jászberénytől elszenvedett vereség után.
Az ellenzék azt ígéri, őszre rendbe teszi a dolgokat
Telefonon elértük dr. Czeglédy Csaba MSZP-s képviselőt, korábbi sportért felelős alpolgármestert. Ő nem rejtette véka alá véleményét.
- Szégyen, ami a Falco háza táján folyik, hiszen gyakorlatilag nem gazdálkodik kevesebb pénzből a klub, mint amikor megnyertük a bajnokságot. Ilyen az, amikor „gazda nélkül marad” valami. Se odafigyelés, se koncepció, se jövőkép. Ez így egy teljesen felelőtlen gazdálkodás. Nem ezt érdemlik a szombathelyi sportszeretők. Sajnos ennél kézzel foghatóbb bizonyíték nem kell, hogy azok, akiknek napi szinten dolgozniuk kellene, semmit nem csinálnak és csak a „szórakozással vannak elfoglalva”. Remélem, hogy Lazáry Viktor és Gráczer György most már rájött arra, hogy az elmúlt évtized legnagyobb hibája volt Kálmán Lászlót elzavarni a klubtól. Egyet ígérhetek, ősszel újra lefektetjük a biztos alapokat.
Kálmán László a Falco legendája a Bb1-en tette egyértelművé, hogy mégsem biztos, hogy teljesen magától vonult vissza egy évvel ezelőtt.
Jövőre is marad Pápán? - szólt a Kérdés Kálmánnak.
Sok mindentől függ a jövőm. Főleg attól, hogy a Falcónál milyen szerepet szánnak nekem, és hogy milyen változások lesznek a csapatnál. Ez a következő pár hónapban fog majd eldőlni. De ha minden úgy marad, mint most, akkor szívesen játszanék még egy szezont.
Apropó Falco: mit szól a csapat teljesítményéhez?
Eléggé bosszantó, hogy a szeretett csapatom az utolsó előtti helyen áll a bajnokságban. Amit huszonegy év alatt sikerült felépítenünk, azt lerombolták egy év alatt. Ugyanolyan elkeseredett vagyok, mint a vezetők és a szurkolók. Vezérszerepem volt, és sokan mondták, hogy nem fogja megérezni a csapat a hiányomat. De ha megnézzük, nagyon is érzi. Szerintem negyvenegy évesen is tudnék segíteni a csapatnak, sőt a legjobb lennék ebben a garnitúrában. Egy nagyon bölcs edző azt mondta régen, hogy nincsen idős vagy fiatal játékos, csak az számít, hogy ki mit tud letenni az asztalra. Ha jönnek jobb játékosok és kiszorítanak, azt el tudom fogadni, de amíg nem jönnek, addig nem kell játszatni őket. Ez egy ördögi kör. Egyik pillanatról a másikra nem lehet változtatni. Bízom benne, hogy ennél már csak feljebb fogunk menni.