A programok egy kis testmozgással, zumbával, jógával kezdődtek majd a helyi sakk klub tagjaival Kovács Péter polgármester megtette az első lépést, a művelődési ház felújított teraszán készített sakktáblán. A délután folyamán már a zenés műsoroké volt a főszerep, akinek pedig kedve volt kézműveskedhetett egy kicsit.
Közben a megújult városháza falán, az immár 5 éves város ifjú polgárai tapicskolhattak egy kicsit festékes kézzel. Fél kilenckor a Vas Megye Szépe, a 17 éves Szalai Anélia gyújtotta meg a Szent Mihály napi máglyát, majd Polgár Péter, zenés humorista műsorán kacaghatott a közönség apraja nagyja.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!