A tervezettnél hamarabb elkészül az M86-os - kaptuk az információt megbízható forrásból. Utánanéztünk, kiderült, a hír nem teljesen igaz. Tény, hogy jól halad a gyorsforgalmi út építése, de a teljes hossz csak 2016 őszére készül el.
A Csorna és Győr közti 2x2 sávos az idén készen lesz - tudtuk meg a NIF Zrt.-től, ez az M85-ös főút egyik szakasza. Az M86-os Szombathelytől Szelestéig készen van, még az idén elkészül a Szeleste-Hegyfalu szakasz is. A tervek szerint jövőre csak a Hegyfalu és a Csorna-elkerülő közti rész építése marad, ezt fejezik be 2016 őszére, és ezzel lesz teljes a Szombathely és Győr közti gyorsforgalmi út.
A 86-os főút Szombathely és Győr, vagyis az M1-es autópálya közti felújítása hosszú évek óta politikai ügy is. 2006-ban még a vasi baloldali országgyűlési képviselők, köztük Ipkovich György tettek ígéretet arra, hogy 2010-re elkészül az út. Ez nem sikerült, tény viszont, hogy sokéves előkészítő munkát ebben az időszakban végeztek el, de csak a váti elkerülőt tudták átadni.
2010-ben aztán Hende Csaba és Puskás Tivadar fideszes képviselők tettek ígéretet, ők 2015 végére ígérték a 2x2 sávos utat, a határidő lejártát címlapunk alján egy számláló mutatja. Mint láthattuk, halad a munka, de ezt az ígéretet sem tudják teljesíteni. A Hegyfalu és Csorna közti, közel 50 km-es szakasz csak jövőre készül el.