90 ezerrel kevesebb a munkanélküli, mint tavaly ilyenkor

Az ITM adatai szerint egy hónap alatt 15 ezerrel csökkent az álláskeresők száma.

Április végére 15 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma egy hónap alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb adatai szerint a tavaly júniusi mélyponthoz viszonyítva közel 90 ezerrel kevesebben vannak munka nélkül - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a minisztérium keddi közleménye szerint.

Bodó közleménye szerint a foglalkoztatási adatok javulása főként a gazdaságvédelmi intézkedéseknek, a bértámogatási programoknak és az adókedvezményeknek köszönhető. Állítólag tehát nagyon sikeres a magyar válságkezelés, ráadásul elmondásuk szerint a gazdaság fokozatos újraindítása további élénkülést hozhat a munkaerőpiacon.

„Ezt jól mutatja, hogy a legfrissebb adatok szerint egy hónap alatt több mint 60 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. Az oltottság előrehaladásának köszönhetően a munkaerőpiac folytatódó élénkülésére számítunk. A vendéglátóhelyek, szálláshelyek és szolgáltatások fokozatos újraindulásával már a közeljövőben érezhetően többen dolgozhatnak Magyarországon” - mondta Bodó Sándor.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság