Ma már csak mindössze 43-47 egyede él a maui delfinnek, és ha nem születnek megfelelő intézkedések a megmaradt állomány megóvása érdekében, kihal az Új-Zéland partjainál honos állat. A kutatók szerint az állatok egész élőhelyén be kellene tiltani a halászatot, hogy a delfinek ne gabalyodhassanak halászhálóba. A kicsi delfineket a halászhálók mellett a kőolaj, valamint a földgázkitermelés okozta pusztítástól is meg kell védeni – emlékeztetnek a természetvédők.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!