Keresik a legszebb szombathelyi kertet

2007 óta minden évben megválasztják a Parkerdő legszebb kertjét és legszebb utcáját. Az elismeréseket mindig augusztus végén osztják ki, így lesz ez az idei évben is. A versenyt és a díjátadást a Parkerdei Kertbarát Egyesület szervezi, a szép kerteket pedig egy általuk felállított bizottság írja össze. A megmérettetésen hagyományos és modern kertépítő kategóriában is részt lehet venni. A kezdeményezés egyébként évről évre egyre népszerűbb, míg eleinte csak 27 nevezhető kert volt, addig a számuk mára elérte a 200-at - tájékoztatta a Nyugatot Molnár Lajos, a Parkerdei Kertbarát Egyesület elnöke.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek