Közel négyszáz, többségében szudáni és eritreai élt egy összetákolt menekülttáborban a francia főváros egyik metrómegállójának felüljárója alatt. Egy rendőrségi akció keretében most kitelepítették őket. A menekülteket buszra tették, és egy Párizs melletti menedékhelyre vitték őket. A gyerekes családok közül többet a város elszállásolt. Többen azonban így is Párizs utcáin maradtak. A nyomornegyedet azért számolták fel, mert egészségügyi kockázatot jelentett, és aggasztotta a környéken élőket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!